A felújított első világháborús emlékmű avatása Balatonberényben

A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum által kiírt pályázaton egy millió forintot nyert a község az első világháborúban hősi halált halt katonák emlékművének felújítására.
Horváth László polgármester köszöntötte a megjelenteket. Mészáros Károly őrnagy, érdekvédelmi részlegvezető mondott ünnepi beszédet. Kiemelte, hogy az emlékmű a második világháborúban elesett katonák sírhelyére épült Vörös József egykori plébános szervező munkájának köszönhetően. 1977. november 2-án szentelte azt fel.
2017. november 25-én a helyreállított emlékhelyet unokaöccse Berta Tibor ezredes, általános helynök, pápai káplán áldotta meg.
A községben még most is élnek olyan emberek, kiknek hozzátartozója itt nyugszik.
A megjelentek tisztelettel adóztak a múlt emlékének, bízva abban, hogy a jövő nemzedéke sem feledkezik meg az elesett balatonberényi katonákról.
A galériához kattintson a képre!



















