Fő tartalom átugrása

Megkezdődött a Kéthelyi templom külső felújítása

Írta: Molnár Balázs
Megjelent: 2018. március 22. Csütörtök, 13:20

WP 20180322 09 10 13 Rich LI

Pályázati forrásból, és jelentős önerőből megkezdődött a mai napon a Kéthelyi Római Katolikus templom külső felújítása. A felújítási munkálatok keretein belül a lábazati vakolatot leverik, és új szárító vakolat készül, valamint a bádogos szerkezeteket is lecserélik.

 

A torony kupolájának vakolata szintén leverésre kerül, valamint új festést kap az épület kívülről. A felújítás után a kupola színe vissza tér az eredetire, tehát szürke lesz.

 

A felújítási munkálatok megkezdésekor érkezett az értesítés arról, hogy a templom tető felújítására benyújtott pályázat is sikeres volt. Így a két pályázatból összesen több mint 27 millió forint pályázati forrást fordítanak idén a Kéthelyi templom felújítására.

 

WP 20180322 09 08 32 Rich LI

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb