Fő tartalom átugrása

Belvízvédelmi rendszerek korszerűsítése Balatonmáriafürdőn

Írta: Sajtóközlemény
Megjelent: 2018. április 09. Hétfő, 04:02

DSC 0361

2018. április 4-én hivatalosan is lezárult a Balatonmáriafürdőt Községet érintő csapadékvíz elvezető hálózat fejlesztésének I. üteme, miután a település polgármestere, Galácz György, a térség országgyűlési képviselője, Móring József Attila, a Megyei Közgyűlés elnöke, Bíró Norbert és a kivitelező cég, Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. vezérigazgatója, Kovács Tamás részvételével ünnepélyes keretek között is megtartották a fejlesztés I. részének zárórendezvényét.

 

Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata 2017. június 7. napi hatállyal Támogatási Szerződést kötött a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóságával a település csapadékvíz-elvezetés fejlesztésének megvalósulása érdekében. A beruházás teljes összege bruttó 312.064.991 Ft, melynek 100%-a vissza nem térítendő támogatási összeg.

 

Balatonmáriafürdő csapadékvíz projektje két ütemre, ezen belül hat különböző tervezési szakaszra osztódik. Jelen ütem keretében két rész kivitelezése valósult meg. Az érvényes vízjogi engedéllyel rendelkező Rákóczi utca és környéke, a Vilma utca csapadékvíz elvezetése, valamint a Gróf Széchényi Imre téri zárt csapadékcsatorna kiváltása és a Dózsa György utcán padkafolyókák kiépítése. A kiviteli tervek elkészítését az Ipanema Mérnöki Tanácsadó Kft. végezte, az I. ütem kivitelezői közbeszerzésének nyertes ajánlattevője pedig a Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt. A kivitelezői szerződés nettó összege 86.217.503 Ft. A kivitelezői közbeszerzés lezárulta után 2017. október 25-én átadásra került a munkaterület. Az építés keretében közel 1045 fm csapadékvíz csatorna és 237 fm folyóka csatorna került kiépítésre. A kivitelezési munka teljesítési határidő szerint megvalósult.

 

A projekt II. üteme 2018. április végén indulhat, miután az engedélyes tervek alapján elkészült a kiviteli tervdokumentáció, valamint sikeresen lezárásra került az erre vonatkozó kivitelezői közbeszerzési eljárás. Ez a szakasz többek között a Keszeg, Akácfa, Őrház és Faluház utcák csapadékcsatorna építését valósítja meg közel 3 700 fm-en, valamint része a Gróf Széchényi Imre téri zárt csatornaszakasz tisztítása is.

 

Balatonmáriafürdő település a Balaton vízgyűjtőjében található. A területről elfolyó vizek már meglévő árkok és csatornák közvetítésével jutnak a befogadókba, majd a Balatonba. A csapadék éves mennyisége megközelíti a 800 mm-t. Az időjárás változását mutatja, hogy az éves átlag csapadék mennyiség kevesebb esetszámú, de nagyobb intenzitású esővel teljesül. Heves esők előfordulnak késő őszi és tél eleji időszakban is.

 

A település csapadékvíz elöntéssel veszélyeztetett területein megoldást kell nyerjen a befogadóig történő vízlevezetés és ez által megszűnjenek az előző évekhez hasonló katasztrófa helyzetek. Kiemelt cél, hogy a teljes településen a belvíz által okozott károk megelőzésre kerüljenek. A korábban kiépített gyűjtőhálózat a környező területekről érkező és a belterületre hullott csapadékot összegyűjti, azonban a továbbvezetés a projektben szereplő szakaszokon nem biztosított. Szakmai szempontból indokolt e szakaszok vízrendezése, hiszen azok a koncentráltan érkező vizeket károkozás nélkül nem tudják elvezetni. A mértékadó vízhozamra

 

2018. április 4-én hivatalosan is lezárult a Balatonmáriafürdőt Községet érintő csapadékvíz elvezető hálózat fejlesztésének I. üteme, miután a település polgármestere, Galácz György, a térség országgyűlési képviselője, Móring József Attila, a Megyei Közgyűlés elnöke, Bíró Norbert és a kivitelező cég, Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. vezérigazgatója, Kovács Tamás részvételével ünnepélyes keretek között is megtartották a fejlesztés I. részének zárórendezvényét. való kiépítéssel a feliszapolódás mértéke, a kiöntés veszélye csökkenthető, a mellékárkok csatlakozása biztosítható, így a mellékárkok feliszapolódása, ezzel egyben a fenntartási költsége is csökkenthető. Balatonmáriafürdő fekvéséből adódik, hogy a mélyebben fekvő területeken magas a talajvíz szintje.

 

A Balatoni üzemi vízszintjének 110 cm-en történő tartása idegenforgalmi érdekek szem előtt tartásával került megállapításra, azonban ennek velejárója a magasabb talajvízszint, mely a csapadékosabb években problémát okoz. Emiatt nagy hangsúlyt kell fektetni a felszíni vízelvezetés megoldására. Rendszeresen tisztítani kell az utcai vízelvezető árkokat. A belterületek csapadékvíz-elvezetése akkor megoldott, ha a települést körülvevő területek vízrendezése is megfelelő, hiszen a csapadékos időszakokban a magasabban fekvő területekről befolyó víz okoz jelentős problémát. Ezért indokolt az elöntésekkel veszélyeztetett területek vízelvezető rendszerének felülvizsgálata és megfelelő kiépítése. A felszíni vízelvezetéssel nem rendelkező utcákban ki kell építeni a vízelvezető árokrendszert. A hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű és el nem vezetett csapadék okoz elöntéseket és ezen keresztül károkat a település egyes részein. Ha a csapadékot annak intenzitásának megfelelően el tudjuk vezetni, akkor nem keletkezik elöntés, így kár sem. A csapadék vizek okozta károk részben elöntések, részben a talajadottságokból fakadó létesítmény tönkremenetelek formájában jelennek meg. Az árkokat a talaj állékonyság miatt javarészben burkolni kell. A megépülő burkolt árkok, a csapadékosabb időjárás esetén a záporokból keletkező vizeket tűrhető idő alatt levezeti, a szikkasztó árkok pedig a kisebb csapadékokat, alacsonyabb talajvízszint esetén elszivárogtatja. A kijelölt beavatkozások (a koncepcióterv hidraulikai és hidrológiai számításaival igazolhatóan) a fentiek alapján hozzájárulnak a helyzetértékelés által feltárt problémák megoldásához, kezeléséhez.

 

A projekt tervezett befejezési határideje: 2019. április 30.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb