KÖZELBEN
mtksz-allas

20210629 1703000

Minden tanév végén értékeljük a pedagógiai munkát, a gyerekek munkáját, lezárjuk a naplókat, becsukódnak az iskola kapui. Munkaközösségünk is értékelte az elmúlt tanévet, de egy kicsit másként.

 

 

20210629 170322

Minden évben eltöltünk néhány órát egymás társaságában, az iskolán kívül. Hagyománnyá vált, hogy összejövünk, finom ételekkel felszerelkezünk, és a grill, bogrács vagy kemence mellett jókat beszélgetünk, nevetünk, emlékezünk. Minden egyes perc, óra arról szól, hogy kiengedhetünk, hogy nem kell másnap reggel a csengőt figyelni.

 20210629 170239

A pandémia sok esetben elvette annak a lehetőségét, hogy sor kerüljön ilyen, vagy hasonló találkozókra. Mi most örömmel, sok mosollyal, a hét legforróbb napján gyűltünk össze. A cél nem lehetett más, mint az önfeledt vidámság!

 20210629 170324

A tanévben sok feladatot elvégeztünk, többféle módon alkalmazkodtunk a kialakult helyzethez, a rajz- és fotópályázatot digitális kiállítás formájában tudtuk a közönség elé tárni. Az országos hírű vetélkedő első két fordulójára került sor, az alapján értékeltünk, a jelenléti döntőre nem kerülhetett sor. Ennek ellenére a lelkesedésünk töretlen, és új tervekkel, ötletekkel készülünk az új tanévre! Minden kollégának köszönjük az egész évi munkát, a nyárra jó pihenést, feltöltődést kívánunk!

 

Írta: Mózes Brigitta

 

Fotó: Lukács Andrea

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.