Kis-Balaton Nagyberek Térségfejlesztési Együttműködés konferenciája Kéthelyen

A Balaton Fejlesztési Tanács szervezésében most már harmadik alkalommal konferenciára gyűltek össze azok a polgármesterek, akik szükségességét érezték annak, hogy egy Kis-Balaton Nagyberek Térségfejlesztési Együttműködés keretein belül a településük fejlődését segítsék elő az együttműködéssel.
A kedvezőtlen mikrotérségi jelenségek (előnytelen demográfiai, képzettségi, foglalkoztatási, jövedelmi helyzet, elmaradott infrastrukturális ellátottság, rossz közösségi közlekedési viszonyok, forrásszerzési aktivitás hiánya, stb.) elsősorban a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet délnyugati területrészén, a Fonyódi és a Marcali járásokban, továbbá a szomszédos Zala megye Somogy megyével érintkező, a Kis-Balatontól nyugatra eső peremvidékén azonosíthatók.

A Kéthelyen megtartott konferencián Molnár Balázs Kéthely Község polgármestere, valamint Kabai Gergely PhD Hollád Község polgármestere köszöntötte a résztvevőket. A résztvevők Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnökétől hallhattak a települési önkormányzatok aktuális helyzetéről. Dr. Zongor Gábor közigazgatási szakértő, a Települési Önkormányzatok Szövetségének nyugalmazott titkára Települési önkormányzati együttműködések jó és rossz gyakorlatairól beszélt, míg Fekete-Páris Judit Balatoni Integrációs Közhasznú NKft gazdasági igazgatója a Balaton Fejlesztési Tanács aktuális pályázati lehetőségeit mutatta be.

Balatoni Integrációs Közhasznú NKft-től Fekete Károly Területfejlesztési tervezésről tartott előadást, míg Dombi Gábor Covid-19 járvány településeket érintő hatásairól. Zárásként az aktuális Kis-Balaton Nagyberek Térségfejlesztési Együttműködés területének ingatlanpiaci jellemzőit mutatták be Ernhöffer Lívia egyetemi hallgató munkája alapján.