KÖZELBEN

sail 5622893 640

Egy felmérés szerint 250 tulajdonos jelentkezett, hogy szeretné bóján tartani a hajóját a Balatonon. Egy szakértői csoport már meg is kezdte a bójamezők előkészítését, és még az idén száz helyet szeretnének kialakítani az északi part mentén. Ez lesz a “pilot projekt” – írja a likebalaton.hu.

 

 

Spontán alakult ki több helyen is bójamező a Balatonon, vagyis több száz jacht vesztegel valahol a hullámokon ringatózva, mivel a kikötőkben minden helyet eladtak. Ráadásul a megemelt kikötői árakat a kisebb vitorlások tulajdonosai nem tudják kifizetni. Ahogy a likeBalaton.hu korábban már beszámolt róla, Gerő András hajós szakújságíró a hozzá beérkező panaszlevelekből észlelte a bajt.

 

– Komoly környezeti hatásokkal jár, ha nem oldjuk meg azon hajók elhelyezését, amelyeknek nem jut kikötő. A partra kerülve veszélyes hulladékként végzik.

 

Ha nem engedik ezeket a vitorlásokat bójára, akkor a parton fognak szétrohadni

 


– ecsetelte a helyzetet Gerő András, aki szakértői csapatával elsőként állt neki a bóják legyártásának.

 

Készülünk a bóják telepítésére, a folyamat viszont lassabb, mint ahogy szerettük volna. Adott minden kapacitásunk, de van némi elakadás a másfél tonnás vasalt betonnehezékek gyártási folyamatában. De nem adjuk fel, dolgozunk rajta, és nemsokára érzékelhető lesz a pozitív változás

 


– mondta Gerő András.

 

A jövőképem az, hogy az északi parti települések centrumai közelében bójamezők állnak majd. Így az önkormányzatok is bekapcsolódhatnak a vízpart életébe. Mert bármilyen furcsa, jelenleg nincs olyan Balaton-parti település, amelyik a tengerparti városokhoz hasonlóan szervesen ráépülne a tóra. Amerikában több helyen is az önkormányzatok adják bérbe a bójahelyeket, ami nálunk is megvalósulhatna. Már tárgyalunk is néhány balatoni településsel

 


– fejtette ki a szakember.

 

A zöldhatóságok támogatják ezt a megoldást

 

A tervek szerint bójamezők már idén is lesznek. “Ha átlendülünk a gyártási elakadáson, akkor még idén 100 darabot vízbe helyezünk, és pilot projekt címszó alatt megkezdjük a tapasztalatgyűjtést. Ez egy olyan nagy változás, amit az élet kényszerít ki a Balatonon, és mi próbálunk ebben segíteni, utánajárni dolgoknak” – emelte ki Gerő András, aki szerint a “bójázás karbonlábnyoma is lényegesen kisebb”.

 

Egy hagyományos kikötő megépítése sokkal nagyobb beruházás, és az ott horgonyzó vitorlások több energiát fogyasztanak. A bóján lévő hajók viszont “önellátóak lesznek, mivel napelemről kapják majd az áramot.” Mint mondta, a kikötőkbe kötelező motorhasználattal kell bemenni, a bójára viszont rá lehet állni vitorlával is.

 

A zöldhatóságok kifejezetten támogatják ezt a fajta kikötést, de nem szeretné az ellentétet szítani a kikötőkkel. Ugyanis rájuk is szükség van. “A kikötőknek is érdeke, hogy akit nem tudnak elhelyezni, annak bóján biztosítsanak helyet”. És adott esetben a bójások is használhatnák a meglévő kikötői infrastruktúrát – írja a likebalaton.hu.

 

Címlapkép forrása: pixabay.com

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.