Mesztegnyő-Marcali kerékpárút kialakítása

Megkezdődött a Mesztegnyő-Marcali kerékpárút kialakítása. Az 525 millió forintból megvalósuló beruházás célja, hogy olyan, a fenntartható közlekedés feltételeit megteremtő és erősítő közlekedésfejlesztési intézkedések valósuljanak meg településeken és települések között, melyek hozzájárulnak az éghajlatváltozás mérsékléséhez, a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséhez, az élhető városi és települési környezet kialakulásához, valamint az EU2020 és a Nemzeti Közlekedési Infrastruktúra-fejlesztési Stratégia fenntartható fejlődésre és közlekedésre vonatkozó céljainak a teljesüléséhez.
A projekt a települési mobilitás környezetileg (levegőszennyezés, zajterhelés) és pénzügyileg (működtetők és a közlekedők oldalán) fenntarthatóbbá tételét szolgálja, és hozzájárul a TOP 3. prioritási eredményindikátor értékének közvetlen települési, és közvetve országos növekedéséhez. A projekt a területi szereplők Kormány által elfogadott integrált területi programjainak a megvalósítását szolgálja.
Mesztegnyőtől indulva észak felé Marcaliig épül a kerékpárforgalmi útvonal, majd következik a Marcali-Kéthely meglévő kerékpárút, majd a külön pályázatban épülő Kéthely-Balatonmáriafürdő kerékpárúttal végül a Balatoni Bringakörúthoz csatlakozunk, így egy térségi jelentőségű kerékpáros útvonalat valósítunk meg.
Mind a négy szakaszra eredményes közbeszerzési eljárás után kiválasztásra került a kivitelező, így megkezdődhet a kerékpárút építése.
A kedvezményezett neve: Mesztegnyő Község Önkormányzata
Konzorciumi partner:
Kelevíz Község Önkormányzata
Marcali Város Önkormányzata
Somogy Vármegyei Önkormányzat
A projekt címe: Mesztegnyő-Marcali kerékpárút kialakítása
A szerződött támogatás összege: 525 000 000 Ft
A projekt összköltsége: 525 000 000 Ft
A támogatás mértéke: 100%
A projekt azonosító száma: TOP-3.1.1-16-SO1-2019-00010
A tervezett befejezési határidő: 2023.09.30.