KÖZELBEN

szocseny

A mezőgazdasági gépészek mellett a héten vizsgáztak az erdőművelő-fakitermelő szakmát tanuló diákok.

 

 

Az új típusú vizsga első felére, az interaktív tevékenységre május 15-én került sor. Ott mindenkinek a teljesítménye megfelelő volt ahhoz, hogy a projektfeladatnak nekiálljon.

 

Az öt vizsgázóból egy tanuló, Sike Bálint már korábban Ásotthalmon, a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen megszerezte teljesítményével a szakmai vizsga alóli mentességet, így csak a pálya széléről figyelte osztálytársait.

 

A versenyen szereplő csapat többi tagja is mentesült a portfólióvédés alól, így számukra csak a gyakorlati vizsgarészt kellett abszolválniuk. Egy tanulónak kellett mindkét vizsgatevékenységet teljesítenie. Az eredmények nagyon jók lettek, hiszen egy jeles, és négy jó szakmai bizonyítvány született.

 

Köszönet jár a felkészítő oktatóknak, Matakovics Istvánnak, Vasas Csabának és Varga Zsoltnak, ill. minden kollégának, akik bármilyen módon hozzájárultak ehhez az eredményhez!

 

Gratulálok a fiúknak, bízom benne, hogy amit iskolánkban elsajátítottak, azt kamatoztatni tudják a munka világában, és a nagybetűs életben is!

 

Írta, fotó: Mózes Brigitta osztályfőnök

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.