Átgurult a hordó Magyarország legújabb Duna-hídján

A Duna Aszfalt kivitelezésében zajló projekt a záró szakaszában jár, a tervek szerint májusban már a műszaki átadás-átvétel is elkezdődhet.
Foktő térségében március 14-én megtartották a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében épülő Kalocsa-Paks Duna-híd hordógurítását. Az építőipari hagyományokat követő eseményre azt követően kerülhetett sor, hogy idén januárban a közel 1 kilométeres építményen teljessé vált a pályalemez. Ahogy azt az akkor beszámolónkban is jeleztük, ezt az tette lehetővé, hogy a balparti ártéri híd, majd a jobbparti ártéri híd szerkezetének betolását követően január 26-án a középső elemet képező mederhíd is bezárult.

A csütörtöki eseményen a hordógurítás a három elemből álló építmény bal ártéri hídjáról indult, amely után a mederhíd látogatására is lehetőség nyílt. Az eseményen elhangzottak szerint régi hagyomány, hogy egy híd elkészültét hordógurítással ünneplik. A hídépítők ugyanis a hagyomány szerint megegyeztek az ördöggel, hogy sikeres legyen az építkezés, viszont az ördög az első átkelő lelkét kérte fizetségül. Emiatt elsőként egy hordót szokás a hídon átgurítani, hogy az felfogja az átkot.