Fő tartalom átugrása

Elrendelték a siófoki székhelyű Zöldfok Zrt. felszámolását

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2025. január 28. Kedd, 18:07

garbage 2497064 640

Többéves per után a jogerős bírósági ítélet szerint 2,5 milliárd forint fizetési kötelezettsége van a többségi állami tulajdonú Zöldfok Zrt.-nek a dél-dunántúli hulladékgazdálkodási konzorcium önkormányzatai felé.

 

 

Erre azonban a szebb napokat látott társaság nem volt képes, csődeljárás indult. Január 17-i végzésében a bíróság megszüntette a csődeljárást, azzal, hogy az adós, a siófoki székhelyű Zöldfok Zrt. fizetésképtelen, ezért elrendeli a felszámolását.

A térségi hulladékgazdálkodási konzorciumot vezető siófoki polgármester, dr. Lengyel Róbert indította a pert, miután a Zöldfok évek óta nem fizetett eszközhasználati díjat az általa használt ingatlanok, járművek, egyéb eszközök után. Sok éve uniós támogatással nyerte el ezeket a konzorcium 204 önkormányzata, és használatba adta a szolgáltatónak, mely kezdetben fizette a díjat, majd egy idő után már nem.

Miután Lantos Csaba miniszter egyértelművé tette, hogy az állam egy fillérrel sem hajlandó kisegíteni a Zöldfokot, az is világossá vált: a 204 önkormányzat aligha jut az őt megillető pénzhez, legfeljebb – ahogyan a siófoki polgármester most fogalmazott

– egyszer majd egy kisebb részéhez, a cég vagyonának kiárusítása után. Az önkormányzatoknak egyébként a rendszer működtetéséből hiányzik ez a pénz, ebből kellene tartalékot képezni akkorra, amikor a lassan betelő hulladéklerakókat majd rekultiválni kell. „A korábbi rossz döntéseket hozó vezetők már „nyugdíjban”, az állam veszni hagyja a céget, a dolgozók mehetnek az utcára, az önkormányzatok meg lóvá lettek téve

– összegezte Lengyel Róbert.

 

Image by César Mota from Pixabay

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb