Hagyományosan szombat délelőtt rendezik meg a fúvószenekari találkozó menetzenéjét, ma sem volt ez másképpen Balatonmáriafürdőn. Képek: Zsók Klaudia
Pénteken délután egy kiáltásmegnyitóval és egy kiállítás újranyitóval kezdődött Balatonmáriafürdőn a háromnapos rendezvény. A Helytörténeti Gyűjtemény és Galériában Galácz György Balatonmáriafürdő polgármestere megnyitotta Bakó Béláné életmű kiállítását „Minden, ami szép…” címmel, majd újranyitotta a Balaton-Mária–Fürdő (1896-1945) állandókiállítást.
Családi repülőnap lesz szombaton és vasárnap Balatonkeresztúron a repülőtéren. Ma már érkeztek a gépek, Bogdán László - HA3TBL készített képeket ma délután. A két nap programja és további információk itt elérhetőek!

Egy tavalyi tragédia nyomán jogszabály-módosítást kezdeményezett tavasszal két tárcánál is a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT), hogy legyen kötelező felszerelés a vízibicikliken a mentőeszköz.

Az M76 építése kapcsán 2019. augusztus 5-én lezárják a Balatonszentgyörgy, Gulya csárda és a Balatonberény bekötőút mellett futó Balatoni Bringakör kerékpárutat.

Pénteken kezdődik és vasárnap estig tart Balatonmáriafürdőn a XXXVI. Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó.

A Magyar Madártani Egyesülethez érkezett bejelentés alapján veszélybe került egy partifecske fészektelep, a Mernyeszentmiklós körül folyó útépítés során. A DDNPI természetvédelmi őrei a helyszínt felkeresték, az útépítést végző kivitelezővel egyeztettek a madarak költésével kapcsolatban.

Az elmúlt héten Hosszúvíz a gyermekkacagástól volt hangos, hiszen TOP pályázatnak köszönhetően közel 25 gyermek nyaralhatott teljesen ingyen. A napközis táborban minden délelőtt az alkotásé volt, a délutánok pedig kikapcsolódás, pihenés jegyében teltek.
A Rétesfesztivállal összekötve annak másnapján tartják, a falunapot Mesztegnyőn. Ma reggel a focival kezdődött a program, na meg persze a főzőverseny előkészületeivel. A kora délutáni eseményekről láthatnak képeket Bogdán László - HA3TBL jóvoltából.

Balatonmáriafürdő, 2019. július 21. Napfelkelte Balatonmáriafürdőnél 2019. július 21-én. MTI/Varga György
Ma rendezik meg huszadik alkalommal a Rétes Fesztivált Mesztegnyőn. A nap Landi Vivien kiállításának megnyitójával kezdődött. Majd Nagy László Péter Mesztegnyő polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Bemutatták a zsűrit és megkezdődött a rétessütő verseny.

Somogyvámos, 2019. július 19. Festékport szórnak a hagyományos Krisna-völgyi búcsú első napján rendezett Holi fesztivál résztvevői Somogyvámoson 2019. július 19-én. MTI/Varga György