Az idei nyár ismét látványosan megmutatta, milyen sérülékeny Magyarország vízháztartása. A Balaton alacsony vízállása, a kiszáradó talajok és mindenekelőtt a Duna rendkívüli kisvize miatt joggal merül fel a kérdés: volt már ilyen korábban?

Volt. Sőt, történelmünkben találunk a jelenleginél is súlyosabb aszályos időszakokat. A régi feljegyzések és a később megindult rendszeres meteorológiai mérések alapján különösen az 1860-as évek nagy szárazsága emelkedik ki. Az akkori események néhol szinte hihetetlennek tűnnek mai szemmel.

Az 1860-as évek: amikor majdnem eltűnt a Fertő és megfeleződött a Balaton

A XIX. század egyik legsúlyosabb magyarországi aszályos periódusa 1861 körül kezdődött, és több éven keresztül tartott. Az 1863-as esztendő különösen súlyos volt.

A korabeli adatok szerint 1861-ben a Duna vízállása már annyira kedvezőtlen volt, amilyet a Dunai Gőzhajózási Társaság működése óta korábban nem tapasztaltak. A következő két évben pedig még rosszabb lett a helyzet.

Az aszály következményei az egész országban jelentkeztek. Az Alföldön terméskiesés és ínség követte a szárazságot, miközben a tavak és folyók vízszintje folyamatosan csökkent.

A Fertő víztükre már az 1850-es évek közepétől apadt, míg végül 1865 nyarára a tó kiszáradt. A száraz meder egy részét már parcellázni is kezdték.

A Balaton sem kerülte el a katasztrofális vízhiányt.

1866-ban a tó vízállása történelmi mélységbe süllyedt. Korabeli beszámolók megfeneklett hajókról, szárazra került tófenékről és a szél által felkapott hatalmas homoktömegekről számoltak be. A helyzet odáig fajult, hogy a tómederből kifújt homok még a déli parti vasúti közlekedést is veszélyeztette.

Mai szemmel talán ez mutatja meg legjobban, milyen rendkívüli volt az akkori szárazság.

Nem 1863 volt az első nagy aszály

A rendszeres meteorológiai mérések előtti időkből természetesen jóval kevesebb pontos adatunk van, de történeti források alapján tudjuk, hogy korábban is előfordultak rendkívüli szárazságok.

A történeti kutatások többek között 1473-at és 1718-at is kiemelkedő aszályos évként tartják számon. Az 1863-as nagy szárazság kialakulásában is hasonló időjárási helyzet játszott szerepet: enyhe és száraz telet követően tavasszal hosszú csapadékmentes időszak, magas hőmérséklet, száraz szelek és porviharok következtek.

Vagyis az aszály önmagában egyáltalán nem új jelenség a Kárpát-medencében.

A különbséget ma egyre inkább az adja, hogy a magasabb hőmérséklet miatt a lehullott csapadékból is több víz párolog el, így egy hosszabb csapadékmentes időszak következményei gyorsabban súlyossá válhatnak.

A XX. és XXI. században is többször visszatért

A XX. században ugyancsak voltak komoly száraz periódusok. Az 1920-as, az 1940-es és az 1960-as években is előfordultak olyan időszakok, amikor a Balaton vízszintje rendkívül alacsonyra csökkent.

A közelmúltból pedig sokak számára emlékezetes 2003, majd 2011–2012, 2018, illetve 2022.

Különösen érdekes 2022 esete.

Az országos éves csapadékösszeg 497 milliméter volt, az 1991–2020-as átlag mindössze 81 százaléka. Ezzel 2022 a 17. legszárazabb év lett 1901 óta. Az év első három hónapja viszont 1901 óta a harmadik legszárazabb január–márciusi időszak volt. Májustól augusztusig ismét az átlagosnál kevesebb csapadék hullott.

Ez jól példázza, hogy egy aszály súlyosságát nem feltétlenül az éves csapadékösszeg mutatja meg. Nagyon nem mindegy, mikor és milyen eloszlásban érkezik az eső.

És most itt van 2026

Az idei évben már tavasszal megjelentek a komoly figyelmeztető jelek. A HungaroMet június végén arról számolt be, hogy a tavaszi csapadékhiány már jól látható a növényzet állapotán, a növények száradása a megszokottnál hamarabb kezdődött, és alacsony termésátlagokra lehet számítani.

Nyár végére azonban a vízhiány már nem csupán mezőgazdasági kérdéssé vált.

A Balaton alacsony vízállása mellett különösen látványos a Duna helyzete. Paksnál augusztus elején –140 centiméterig csökkent a vízállás, ami már a Paksi Atomerőmű működését is érintette. Az elmúlt napok kisebb dunai árhulláma ugyan javított a helyzeten, de ettől még nem szűnt meg az a nagyobb léptékű vízhiány, amelynek következményeit egész nyáron láthattuk.

És éppen itt érdemes visszatekinteni 160 évvel.

Kísérteties a párhuzam, de nem ugyanaz a helyzet

Az 1861–1866 közötti időszak azért különösen fontos összehasonlítási alap, mert nem egyetlen rossz nyárról volt szó.

Évek alatt halmozódott fel a vízhiány.

Előbb a talajok száradtak ki, majd csökkent a folyók vízhozama, apadni kezdtek a tavak, végül pedig olyan szélsőséges állapot alakult ki, hogy a Fertő kiszáradt, a Balaton pedig történelmi mélységbe süllyedt.

A mostani helyzetből természetesen nem következik, hogy ugyanez fog történni.

Sőt, ma már egészen más vízgazdálkodási lehetőségek állnak rendelkezésre, mint másfél évszázaddal ezelőtt. A folyók szabályozottak, a Balaton vízszintjét a Sió-zsilippel szabályozzák, a vízügyi szolgálatok pedig folyamatosan mérik és előrejelzik a folyók és tavak állapotát.

Az alapvető természeti összefüggés azonban nem változott.

Ha egy vízgyűjtő hosszú időn keresztül kevesebb csapadékot kap, mint amennyi víz elpárolog és elfolyik róla, előbb-utóbb elfogy a tartalék.

Nem egyetlen nagy eső hiányzik

Ezért a következő hetekben nem elsősorban az lesz az érdekes, hogy érkezik-e egy-egy zivatar vagy egy kisebb dunai árhullám.

A valódi kérdés az, hogy megkezdődik-e a vízkészletek tartós visszatöltődése.

Ehhez már nem néhány órás felhőszakadás kellene. Tartósabb, nagyobb területre kiterjedő csapadékra lenne szükség Magyarországon, illetve – a Duna esetében – az Alpok és a felső-dunai vízgyűjtő területén is.

A történelem ugyanis arra figyelmeztet, hogy az igazán nagy aszályok nem egyik napról a másikra alakulnak ki.

Évről évre épülnek fel.

És talán ez a legfontosabb kérdés 2026 nyarán is: az idei szárazság egy rendkívüli év története marad, vagy egy hosszabb aszályos időszak egyik fejezetének kezdetét látjuk?

Erre a választ már nem a múlt, hanem a következő hónapok és évek időjárása adja meg.

Kép: ChatGPT - Illusztráció!