
2019.április 25-én ragyogó kiránduló időben egy kis zalai körútra indult a kéthelyi Nyitott Klub tagsága. Az út során felkerestük Deák Ferencnek, a haza bölcsének söjtöri szülőházát, ezt követően a megyeszékhelyen a Mária Magdolna templom megtekintése után városi séta következett.
Balatonszentgyörgyön ma délelőtt a Gulya csárda mellett szobrot avattak a Kis-Balaton természetvédelmi felügyelőjének, a természet szerelmesének, a berek őrzőjének.
2019. április 17-én hivatalosan is lezárult a Balatonmáriafürdőt Községet érintő csapadékvíz elvezető hálózatfejlesztésének II. üteme is, miután a település polgármestere, Galácz György, a Megyei Közgyűlés elnöke, BíróNorbert és a kivitelező cég, Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. vezérigazgatója, Kovács Tamás részvételévelünnepélyes keretek között is megtartották a fejlesztés zárórendezvényét.
A Kéthelyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület húsvéti locsolást tartott Kéthely központjában 2019. április 22-én. Hagyományos, hogy az önkéntes tűzoltók a települést végig járva locsolják meg a lányokat, asszonyokat. A település központjába megtartott locsoláshoz sok Kéthelyre látogató is csatlakozott. Biztosak lehetünk abban, hogy nem hervadnak el a lányok!

A Balatoni Hajózási Zrt. már Nagypénteken sétahajózással várja az érdeklődőket 3 kikötőből, Nagyszombaton pedig indul a menetrendi hajózás a Balatonon!
Intézményünk, a Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, 2019.04.15-16-án a budapesti Hungexpo területén képviseltette magát, és mutatta be az erdészeti szakmunkás szakmát, az „Agrár Szakma Sztár” rendezvényen.

A TOP 1.4.1-15-SO1-2016-00021 kódszámú pályázat keretében 2019. április 16-án átadásra került a felújított óvoda épülete. A pályázat 40 176 923 forintot támogatást biztosított a munkálatok elvégzésére, amihez az önkormányzat 5 500 000 forint önerővel járult hozzá.

A Nyitott Klub tavaly őszi látogatását viszonozta április 15-én délután a mesztegnyői HONI Hagyományőrző Egyesület tagsága. Közös délutáni programunkat részben a Kéthelyt és Mesztegnyőt összekötő történelmi szálak határozták meg.


Elstartolt a világ legnagyobb pontyfogó bajnoksága a Balaton körül. Egy hétig közel ezer horgász ered a pontyok nyomába Balatonalmáditól a déli parton keresztül Balatonakarattyáig.
Mindenki erre a napra várt a verseny kezdete óta, versenyző diák, felkészítő tanár, az eredményhirdetésre. De előtte még számot kellett adni szóban az eddig megszerzett tudásról. Két szóbeli vizsgahelyszínen versengtek a diákok.
Nevével ellentétben nem este, hanem már kora délelőtt megkezdődtek a Szakmák Éjszakája programsorozat somogyi rendezvényei. A fonyódi hajóállomáson a Siófoki Szakképzési Centrum három tagintézménye - köztük a Marcali Szakgimnázium és Szakközépiskola - mutatkozott be.