Kiállítással ünnepli 60. évfordulóját a kéthelyi kézimunka szakkör. A szakkörtagok munkáiból nyílt kiállítás a kéthelyi művelődési házban.
2019. március 2-án volt a Kéthelyi napköziotthonos óvoda farsangi műsora a Művelődési Házban. Képek: Molnár Balázs

Hivatalossá vált, hogy a Balaton mellett rendezik meg a 2019-es magyarországi Red Bull Air Race-futamot, miután a szervezők közölték, Zamárdiba helyezték át a július 13-14-én megrendezendő versenyt.

A téltemetés hagyományos, régi ünnepét ma már vidéken is csak elvétve ismerik és tartják meg. Meszetgnyőn ezt a népszokást elevenítettük fel közösen készített kisze bábbal, melyet körbe táncoltunk és elégettük, így várva a tavaszt.

Egy februári délelőtt Kiss János, a Mesztegnyői Polgárőr Egyesület elnökének meghívására és kíséretében Dr Tóthné Eszter Csilla hegedűművész látogatott el hozzánk, hegedűje és bűvös kellékei társaságában.
Óvodánkban február 22-én tartottuk hagyományos farsangi mulatságunkat. Az óvó nénik előadták A tücsök és az egérke lakodalma című mesét interaktív módon, majd a csoportok adták elő mókás verseiket, dalaikat. Farsangi fánk evés, rengeteg gyümölcs, gyümölcslé, közös tánc, zsákba macska fokozta a hangulatot. Köszönjük a Mesztegnyői Roma Kisebbségi Önkormányzat támogatását

Szombaton egy rendkívüli előadásnak voltak résztvevői a meghívott vendégek Sávolyon. Az Imre Sándor Szeretetszínház a Padlás című előadást játszotta. A meghívottak között a Nemeskisfaludi Szeretetotthon lakói és a társulat mindennapjait segítő támogatók, barátok és rokonok is ott voltak.

Március 1-én folytatódik az M7-es autópálya felújítása Letenye irányába, ezúttal a 96-os és a 102-es kilométer közötti szakaszon. A rekonstrukció sávelhúzás és átterelés mellett valósul meg – közölte a Magyar Közút Zrt.
Tegnap délután indult a Mesztegnyői Kisvasút farsangi különjárta. A programban résztvevők a végállomáson a szalonna sütést követően a téltemető szokás szerint elégették a kiszebábot. Képek: Bogdán László - HA3TBL

Igen aggasztó a balatoni, főként a nyugat-balatoni vízvezeték-rendszer állapota – hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) ülésein. Legutóbb előadást tartott a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV) vezérigazgatója is, őszintén beszélve a problémákról és a tervekről, amelyek közt tómeder alatti ivóvízvezeték kiépítése is szerepel. Az ülésen résztvevő államtitkár ágazati stratégiát és forrást ígért a problémák megoldására.

Zamárdi, 2019. február 19., kedd (MTI) - Zamárdiban kedden terepszemlét tartottak a Red Bull Air Race szervezői, miután a múlt héten Fonyód és Zamárdi vezetőivel is tárgyaltak a műrepülőverseny befogadásáról - erősítette meg az MTI információit Zamárdi polgármestere.

Olyan tiszta a Balaton vize, hogy szélcsendes időben a fonyódi magaspartról le lehet látni a meder aljáig. A tó átlagos vízszintje az elmúlt két hétben 3 centiméternyit emelkedett, így most 4 centiméterrel haladja meg a téli félév 110 centiméteres szabályozási vízintmaximumát. A zsilip zárva van.