
A kölkedi Fehér Gólya Múzeum épületén található fészekben élő gólyacsalád egyik szülő tagja a szerdai vihar következtében elpusztult. A fészekben a felnőtt gólyapár egy gólyafiókát nevelt, azonban az eset miatt a fióka felnevelése kétségessé vált.

Nem a lányok kicsik, a gaz nőtt óriásira - május végi állapotok az állami kezelésbe került Balatoni Bringakörút Balatonederics és Szigliget közötti szakaszán.

A hétvégén már üzemelt a Központi strand és Pünkösdkor már programokkal is várták a vendégeket Balatonmáriafürdőn.

Kaposváron 2020 elejére a vasútállomás mellé közös kiszolgáló helyiségbe költözik a helyi és távolsági autóbusz-pályaudvar. Ezzel könnyebb, egyszerűbb és gyorsabb lesz az átszállás a közlekedési eszközök között.

Pünkösdi menetrenddel várja a Bahart az utasokat május 19-21-én Fonyód-Badacsony között. Szombattól újabb 3 kikötőből indulnak hajók.

A nyári menetrendváltásig befejeződnek a nagyobb munkálatok a Szántód-Kőröshegy – Balatonszentgyörgy és a Fonyód – Kaposvár vonalszakaszon is. A projekt őszi, teljes befejezéséig menetrendi korlátozások, zajjal és porral járó munkálatok már nem várhatóak.

Nádas-Szegfy Szonja a televíziós műsorvezetést váltotta fel egy sokkal nyugodtabb elfoglaltságra, amikor elkészítette kicsi lányának az első póniját. Ezután már nem volt megállás, jöttek az újabb ötletek, formák, színek és megszületett a Puha Póni.

Élőhely-fejlesztési pályázat keretében épült halrács a Nyugati övcsatornán, Kéthely térségében. A csatornát kelet- nyugati irányban átlósan átszelő műtárgy csak az ívási vándorlás idején jelent majd zárt utat, az év többi részében nyitva lesz.

“Újabb kihívással, egy valódi örült futammal bővül a nyári program-kavalkád a Balatonon. Július 14-én irány Fonyód, és a Balaton-átevezés egészen Badacsonyig, majd vissza! Vágjatok neki a tónak, szinte bármilyen hajóval, tetszőleges társasággal és győzzétek le a 10,2 kilométeres távot!” – olvasható a kajakkenusport.hu oldalán.
Május 4 -én volt a Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium ballagása. Matakovics István képeit láthatják.

Az átépített Sió-zsilip látványterve (forrás: vízügy/SBS-Komir Kft.)
Május 10-én zárul az a pályáztatás, amelyben kiválasztják, ki legyen a Sió-zsilip átépítésének kivitelezője. Ha a tender sikeres lesz, hamar megkezdődik a terület előkészítése, lőszer-mentesítése, régészeti feltárása majd az építkezés. A 12 milliárd forintos beruházás új látványossága lesz a városnak, de pár éven át komoly terhet jelent majd.

Szombaton a Balatonon már kora reggel vízen voltak a szörfösök és kite-sok kihasználni a remek szelet, és azt, hogy a víz már 20-22 fokos. A szél midössze élénk, maximum 36 kilométer órás erősségű széllökésekkel fúj, de ez is kinyomja a partra a tó vízét, mivel még mindig magas, átlagosan 127 centiméteres a vízállás.