Ma már sokan napoztak, fürödtek Csisztafürdőn, ahol ugyan még nem minden szabadtéri medence üzemel, de máris sok a vendég. Persze ehhez kell a közeli kemping törzsközönsége, na meg a nagyszerű időjárás. Képek: Bogdán László - HA3TBL

Pénteken volt a Délnyugat Balatoni Hegyközség borversenye, a marcali Forgách Pincénél. A borversenyen a térség borászai mellett a Cazmai hegyközség (Horvátország) tagjai is részt vettek.

Akik ellátogattak - és nagyon sokan voltak - Kéthely húsvéti attrakciójához azok tapasztalhatták, hogy szinte teljesen megújult Kéthely főtere. Díszburkolatot kaptak a járdák, új díszkerítés készült a településközpont szoborcsoportjánál. De a tavasz beköszöntével felgyorsultak a beruházások. Kéthely polgármesterét, Molnár Balázst kérdeztem.
Minden évben eljön a nap, amit minden diák, tanár vár, egy olyan nap, ahol nem a tudásunkról adunk számot, hanem ügyességünkről, sportszerűségünkről, küzdeni akarásunkról, a csapatszellemről. Az iskolai Diákönkormányzat a kollégák segítségével sportnapot szervezett.

Negyedik alkalommal ülik körbe a profi pontyhorgászok a Balatont. Április 22-től egy héten át több, mint kétszáz csapat hatszáznál is több versenyzője harcol majd az elemekkel, egymással és a kapitális pontyokkal, hogy megszerezze a 30 000 eurós fődíjat. Az IBCC, azaz Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa küzdelmeiben ezúttal is az 5 kg-ot meghaladó halak számítanak bele az összsúlyba.

Szombaton délután ruhák és cipők kiosztására került sor a Mesztegnyői Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében , a helyieknek valamint a környékbeli községek lakosainak. Ezúttal volt gyerekekre, és felnőttekre való ruhák, cipők a felajánlott csomagokban.
Az e-autók után itt a magyar e-jetski. Már a Balaton tesztelik a Narke Electrojet prototípusát, amely a világ első sorozatgyártásra fejlesztett, elektromos meghajtású jet-skije.

Balatoni tesztelés (fotó: Kovács Tamás- MTI)

A Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület (RSOE) nyílt közbeszerzésen keres szállítót 22 balatoni viharjelző berendezésre, ezek közül három a tó közepén működik majd – a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Természetbarátok Munkaközössége idén tizenegyedik alkalommal rendezte meg az Országos természetismereti vetélkedőt.

Többszörösen visszaeső orvhalász került a halőrök hálójába vasárnap éjjel Balatonberénynél. A helyi illetőségű férfit azután érték tetten, hogy egy 15 méter hosszú és négy méter magas eresztőhálót beterített a vízbe.

Lassan csökkentik a vízeresztést a Balatonból a Sióba. Vasárnap 50 köbmétert engedtek le másodpercenként. A tó vízszintje apránként csökken csak, az átlagos vízállás jelenleg 130 centiméter. A Sión javult a helyzet, mióta nem ömlik gőzerővel a víz a csatornába, már „csak” másodfokú az elrendelt belvízvédelmi készültség a folyó északi szakaszán.
Tegnap este a Balaton M. & K. Fúvószenekar fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendeztek jubileumi koncertet, a balatonkeresztúri Bene Ferenc Sportcsarnokban. Vezényelt Hajas Béla és Tóth Bence. Műsoron voltak a zenekar évtizedes repertoárjából azok a meghatározó darabok, melyekhez fontos események, folyamatok köthetőek. Képek: Tomisa Bálint