
Balatonberényben november 18-án a Vöröskereszt szervezésében került megrendezésre az Idősek Napja. A színvonalas műsorszámok közül „Kató Néni”, azaz Ihos József humorista aratta a legnagyobb sikert.
Lezárultak a Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium energiahatékonysági felújítási munkái. A projekt 100%-os támogatási intenzitással, 74,41 millió Ft európai uniós támogatás segítségével valósult meg.
Pályaválasztási nyílt nap volt tegnap Szőcsénypusztán. A hozzánk érkező végzős tanulókat a hivatalos megnyitó keretében Tóth Krisztina igazgatóhelyettes asszony tájékoztatta a képzési palettáról.

A mesztegnyői Ladi János Általános Iskola egy új kezdeményezést indít útjára. Szeretnénk, ha a környékbeli településeken élő szülők és gyermekek is megismernék az iskolában folyó szakmai munkánkat.
Vasárnap délután idős emberekkel népesült be a gadányi művelődési ház.A több éves hagyománynak megfelelően a helyi nyugdíjasokat a helyi közreműködőkön túl a mesztegnyői, niklai, osztopáni és a somogyzsitfai nyugdíjas klubok tagjai verssel, dallal és vidám jelenetekkel köszöntötték.
Hosszúvíz polgármester asszonyának meghívására érkezett Berta Tibor ezredes, általános helynök, pápai káplán a település hagyományteremtő Szent Márton ünnepére.
A hagyomány szerint Szent Márton napját evéssel, ivással, jókedvvel kell megtölteni, hiszen ezzel egyrészt előidézzük, hogy a következő évben is bőven legyen mit fogyasztani, másrészt megünnepeljük a mezőgazdasági munkálatok sikeres befejeződését.

Faluhelyen a népszokás szerint Márton napkor a régi néphagyományok szerint lezárulnak az egész éves mezőgazdasági munkák, ilyenkor kezdődik a téli pihenés időszaka. Libát eszünk, és újbort kóstolunk, felkészülve a negyven napos adventi böjtre.
Mártonnapi játszóházat szerveztek Hosszúvízen a gyermekek számára. Kézműves foglalkozásokkal készültek a gyerekeknek és szüleiknek, valamint nagyszüleiknek a rendezők.
Szeretik a bálokat Kéthelyen most hétvégén a Kéthelyi Asszonykórus rendezett bált a Művelődési Házban. Képek: Molnár Balázs

November 11-én 18:30-tól Szent Márton napi ünnepre hív a dél-balatoni Kristinus Borbirtok. A Kultkikötő és a kéthelyi borbirtok közös eseményének sztárfellépője Hrutka Róbert és Tompos Kátya lesz.
Ma rendezték meg Mesztegnyőn a Szépkorúak Somogy Megyei Hagyományőrző és Színjátszó Találkozóját a Művelődési Házban. Tizenhárom csoportot köszöntött a Mesztegnyői Művelődési Házban Nagy László Péter polgármester és Huszti Gábor a Somogy Megyei Önkormányzat Alelnöke.