
„Ments meg egy kertet!” - Elismerő oklevél a Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumnak

A Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium két programmal vett rész a Földművelésügyi Minisztérium szervezésében rendezett Európai Hulladékcsökkentési Hét kampányban.

A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum által kiírt pályázaton egy millió forintot nyert a község az első világháborúban hősi halált halt katonák emlékművének felújítására.
40 éve nyilvánították védetté a nagybereki Fehérvíz Természetvédelmi Területet. Ebből az alkalomból szervezett 2017. novemberének utolsó szombatján túrát a Balaton-felvidéki Nemzeti Park.
Hétvégén került megrendezésre a Kéthelyi Napközi Óvoda Szülői Szervezetének bálja. Sok készülődés meghozta eredményét, hiszen a jó hangulat mellett sikerült a Szülő Szervezet céljaihoz közelebb kerülni. A befolyt összeget az óvoda udvari játékparkjának felújítására ajánlja fel a Szülői Szervezet. Köszönjük mindenkinek, aki munkájával, felajánlásával hozzá járult a bál lebonyolításához. A támogatók listája!

A helyi önkormányzatokért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel közösen pályázatot hirdetett a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény 3. melléklet II. 12. pont szerint a Kistelepülési önkormányzatok alacsony összegű fejlesztéseinek támogatására.

Bár öt éve, a megyék vagyonának államosításakor a kormány célja az volt a korábban Vas Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő balatonberényi gyermeküdülővel, hogy Erzsébet-táborrá alakítja, az ingatlan két éve üresen áll, az állam pedig most végül eladná a területet – írja a népszava.hu.

A természet zöldje a növények és a fák élete. A zöld maga az élet. „A rohanó, figyelmetlen és felelőtlen emberi pusztítás tovább folyik, ami már a közeli jövőben környezetünk nemkívánatos és teljes átalakítását eredményezheti. Vajon ki fogja jól érezni magát ebben a mesterséges, szennyező-, és hulladék anyagoktól terhes világban? A fiatalok dolga, hogy megtegyenek mindent nemcsak a holnapért, hanem a távoli jövőért is. Talán még nem késő.” (Tompa Anna)
A tagok elfoglaltsága miatt két csoportban, november 16-án, illetve 21-én délután tudott ellátogatni a Nyitott Klub tagsága Marcaliba, hogy megtekintsék a Kulturális Korzóban a Marcali Múzeum és a Marcali Városi Kulturális Központ aktuális időszaki kiállításait, különös hangsúlyt fektetve a „Szennyes ingem, szennyes gatyám...” c. néprajzi kiállítás és a Világ illatai című, a vörsi Farkas Ildikó szappangyűjteményét bemutató tárlat megtekintésére.

A teljes fejlesztés összesen 13,7 km hosszú szakaszt érint, aminek keretében 2×5 km-en, Letenye – Muraszemenye és Muraszemenye – Tornyiszentmiklós közötti, jelenleg 2×1 sávos szakasz 2×2 sávos gyorsforgalmi úttá épül át a teljes jobb pálya kiépítésének és bal pálya szélesítésének megvalósításával.

2017. november 16.-án a Belügyminisztérium elismerésben részesítette – kitűntette - az ország legkiemelkedőbb közfoglalkoztatási programjait megvalósító közfoglalkoztatókat.

A Balatonberény Kossuth Lajos utcai vasúti átjáró újabb lezárása várható, ezúttal 2017. 11. 20. 18 órától egészen 2017. 11. 22. 17 óráig. A MÁV által kiadott részletes táblázat letölthető.