Idén már huszadik alkalommal, hagyományosan szeptember első hétvégéjén rendezték meg a Kisvasút napját, amelyen különvonatokkal, térzenével, kézműves foglalkozással, kulturális programokkal, modellvasút kiállítással várták az érdeklődőket, a mindig élményt kínáló kisvasút kedvelőit.
2017. szeptemberének első napján 11. alkalommal nyitotta meg kapuit a Pannon Lovasakadémia területén a Kaposvári Állattenyésztési Napok.
Ma volt a Kéthelyi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola évnyitó ünnepsége.
Marcalitól 24 km van Somogyvár település. Északi részén emelkedik Kupavárhegy, amelynek fennsíkját három oldalról ma is látható sáncok fogják körül. Szent László király 1091-ben itt alapította meg Somogyváron a Szent Egyed apátságot. Halála után földi maradványai ezen apátságban leltek első nyughelyet.

Siófok, 2017. augusztus 31., csütörtök (MTI) - A várhatóan ősztől hatályossá váló új balatoni nádminősítési térkép elkészítésekor a szakemberek azt tapasztalták, hogy nem csökkent, hanem nőtt az elmúlt években a nádasok belsejében, takarásában illegálisan kikötött horgászcsónakok, vitorlások, valamint az illegális bejárók, stégek száma a Balatonban, ezért véleményük szerint a tó szempontjából stratégiai fontosságú nádasok jóval nagyobb védelmére lesz szükség a jövőben.

Kaposvár, 2017. augusztus 28., hétfő (MTI) - Rekordszámú, több mint félszáz programmal várja a közönséget a Miénk a város fesztivál szeptember 1. és 3. között Kaposváron - mondta a helyi önkormányzat kulturális referense a somogyi megyeszékhelyen hétfőn sajtótájékoztatón.

Rekord felállítását tervezik az 5. Nemzetközi Verkli Fesztiválon Keszthelyen a hétvégén. A szervezők a hirbalaton.hu-hoz eljuttatott közleményükben arról írnak, hogy szeretnék, ha az eddigi legnagyobb számú kintornás muzsikálna egyszerre a város főterén a szombati megnyitó után. Az érdeklődés olyan nagy a jelentkezők részéről, hogy erre minden esély megvan.

Folytatódnak a nyári időszakban szüneteltetett munkálatok a dél-balatoni fő-, és mellékvonalon. A Fonyód – Kaposvár közötti szakaszon már szeptember 1-től, Szántód-Kőröshegy – Balatonszentgyörgy között pedig szeptember 11-től újra vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.

Negyedik alkalommal rendezték meg Battyánpusztán a Falunapot szombaton. A jó hangulatú rendezvényt Farkas József kezdeményezte és segítőivel meg is rendezte. A gyerekeknek volt ugráló vár, arcfestés és vattacukor. A vendégeknek színvonalas produkciókat, ételt és jó zenét kínáltak.
A Széles Út Egyesület ez évben is megrendezte a nyár utolsó hétvégéjén nyárzáró motoros rendezvényét Somogyváron. A rendezvény leglátványosabb programja Herczeg Balázs "Mókus" stuntrider bemutatója volt. Képek: Bogdán László – HA3TBL
A Széles Út Egyesület ez évben is megrendezte a nyár utolsó hétvégéjén nyárzáró motoros rendezvényét Somogyváron. A reggeli órákban a veterán járművek kiállítása, azt követően veterán járművek felvonulása következet. Nagyon látványos volt a több száz motor felvonulása a menyasszonyos házhoz, majd a önkormányzathoz. Ugyan is ismét volt motoros esküvő!

Három ütemben folytatódnak a dél-balatoni vasútvonal felújítási munkálatai egészen december 9-ig, tájékoztatott a MÁV. Az első ütemben jelentős menetrendi módosítások várhatók: Szeptember 11-től október 5-ig a Budapest–Székesfehérvár–Gyékényes vonal Balatonboglár–Nagykanizsa közötti szakaszán módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok.