Az Ismerjük meg Kéthelyt programsorozatba illeszkedett a Nyitott Klub augusztus 24-i, nyár végi összejövetele. Kéthely három szőlőhegye közül, most a legnevezetesebbre, a Baglyasba látogatott el a klub huszonhét tagja.
A programban a Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar előadását hallhatták az ünneplők, majd Horváth László polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Ezután ismét felcsendültek a fúvóshangszerek, majd a szintén zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulatainak színvonalas előadását láthatták, akik részleteket adtak elő az "István a Király" című rockoperából.
Augusztus 20-a délutánján Balatonújlakon, a “Falunapon” lépett fel a Marcali Bajtársi Dalárda. A kulturális programban, a “Marcali Három Tenor” színvonalas műsora után katona dalokat, majd egy vidám dal csokrot adtak elő. A “Kéthelyi Asszonykórus” vidám, könnyűzenei összeállítása után nem maradhatott el a közös fellépés sem, egy csárdásokból álló összeállítással köszöntötték a megjelenteket.
2017.augusztus 18-án, délután a Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája is részt vett a Mesztegnyői Honismereti Ifjúsági Találkozón. A Bajtársi Egyesület 1996 évtől, a Bajtársi Dalárda 2005 évtől vett részt ebben a nagysikerű, színvonalas, párját ritkító rendezvénysorozatban.
Sávoly testvértelepüléséről, Füleksávolyról érkeztek vendégek egy hétre Sávolyra. 11 gyermeket és 5 felnőtt kísérőt láttak vendégül. A vendégek a sávolyi gyerekekkel közösen, Pálfi Lászlóné vezetésével jártak Marcaliban, kerékpárral a Balatonon, és a Bivalyrezervátumban. Nagyszerűen sikerült a közös táborozás. Részletes információ: marotvolgye.hu
A Kárpát-medencei Honismeretei Ifjúsági Találkozó tegnap esti programjában a Marcali Calypso Kórus, a Calympa Énekegyüttes és a Marcali 3 Tenor koncertje szerepelt.
Ha augusztus, akkor Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozó Mesztegnyőn. Idén már harmincegyedik alkalommal rendezik meg a határon túli magyar fiatalok nagyon kedvelt programját. Huszti Gábor a Somogy Megyei Önkormányzat alelnöke nyitotta meg a Találkozót.
A Magyarok kenyere programban már több mint 500 tonna búza gyűlt össze az ország valamennyi megyéjéből és a határon túlról - jelentette be Korinek László, a program elindítója a Veszprém megyei Nemeshanyban, ahol összeöntötték az ünnepi kenyérhez a felajánlott gabonát vasárnap délután.

A meglévő labdarúgó pálya közvetlen szomszédságában kerül elhelyzésre a 20x40m-es műfűvel borított pálya. A pálya költségvetésének 90%-át a Magyar Labdarúgó Szövettség biztosítja. Jelenleg az alépítményi munkálatok folynak.

Budapest, 2017. augusztus 10., csütörtök (MTI) - Szombat helyett szeptember 9-én rendezik meg a MOL Balaton-átevezést.

A Szántód-Kőröshegy – Balatonszentgyörgy, illetve Fonyód – Kaposvár közötti vasútvonali szakaszon egész nyáron, valamennyi személyszállító vonat menetrend szerint közlekedik. A fejlesztés keretében átépülnek a közúti és gyalogos átkelőhelyek, valamint új átkelési lehetőségeket is létesítenek. Ezeknek köszönhetően még biztonságosabbá válik a közlekedés.
A Mesztegnyői Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében a helyi gyerekek meglátogathatták a Pécsi Állatkert és Akvárium-Terráriumot,ahol nagyon sok érdekességet láthattak.