Még ma délelőtt is díszítették Kéthely Húsvéti nevezetességét. A csodálatosan szép tavaszi időben, a helyiek a szomszéd települések, és távolabbi barátok tojásait is felrakták a szépen dekorált fára.

2017. április 8-án, szombaton, délután 16 órakor a gadányi hegyben Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános megáldotta a most felújított kőkeresztet. Az ünnepséget a Gadányi Karitász Csoport vezetői: Ladencsics Zoltán és felesége szervezték.

Kaposvár, 2017. április 8., szombat (MTI) - Kötélre csíptetett idézetekkel, közös szavalattal és versmondó versenyekkel is ünneplik a költészet napját Somogy megyében.
Ma délután helyére emeltük Kéthelyen a húsvéti dekoráció legnagyobb elemét, egy 2,6 m magas óriás hímes tojást.

Siófok, 2017. április 6., csütörtök (MTI) - Az április 15-én induló balatoni hajózási szezonban 33 hajózási útvonalon 100 forinttal, 15 útvonalon 200 forinttal nőnek a jegyárak, a kompon a járművek tarifája nem változott, de az utasok átkeléséért 100 forinttal többet kell fizetni, mint korábban.
2017. április 5-én iskolánkban járt Fradi-Suli program népszerűsítésének céljából a Ferencvárosi Torna Club két kiváló labdarúgója Batik Bence és Králik Fanni, valamint kabalájuk, a „Sas”.

Balatonkeresztúr és Balatonmáriafürdő lakosságát meglehetőeden kellemetlenül érinti, de az átmenő forgalmat is, hogy a Szántód-Kőröshegy – Balatonszentgyörgy, vasútvonal átépítése miatt ma hajnaltól szombat éjfélig lezárták az Ady Endre utcai vasuti átjárót.

Szombaton, április 8-án érkeznek az első németországi charterjáratok a sármelléki Hévíz-Balaton Airportra.
Hatalmas sikert aratott az elmúlt évben Kéthely község Húsvéti dekorációja. Sok ezren látogattak el az ország mindenrészéről a tojásfákhoz. Szelfik ezrei készültek, a vendégek pedig vitték a jó hírét a falunak. Idén is készülnek a Kéthelyiek, ma kezdték el a dekoráció készítését.

Civil kezdeményezésre április 1-én szombaton, először tartottak szemétszedést a Hollád melletti Bari-hegyen. Hollád Község Önkormányzatának segítségével megvalósuló eseményen szőlőhegyi gazdák és lelkes önkéntesek vettek részt. A jó hangulatú délután eredményeként mintegy 44 zsák szemetet és sok egyéb nagyméretű hulladékot sikerült összegyűjteni. A nagy múltú szőlőhegy most kimaradt területeinek megtisztítását jövőre tervezik a szervezők.

Szigliget, 2017. április 1., szombat (MTI) - Nem a szúnyogok, hanem a tenyészőhelyeken nagy számban előforduló szúnyoglárvák miatt kezdik meg a tervezettnél előbb, április 3-7 között a biológiai szúnyoggyérítést a Balaton körül 1200 hektáron, amit a tóparti önkormányzatok finanszíroznak - közölte Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség (BSz) elnöke az MTI-vel.

A Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Természetbarátok Munkaközössége által rendezett Országos Természetismereti vetélkedő döntőjét tartottuk március 29-én Szőcsényben.