
Siófok, 2016. március 24., csütörtök (MTI) - Péntektől sűrűbben, 40 percenként, és a korábbinál hosszabb ideig jár a balatoni komp Szántód és Tihany között - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján.

Március közepétől Balatonszemes-Balatonlelle felső, Balatonboglár – Fonyód vasútállomások közötti nyíltvonali szakaszokon dolgozik az alépítmény építő PM 1000, és a felépítmény építő SMD 80 gyorsátépítő géplánc.

A 21. század utasigényeinek megfelelve, de az észak-balatoni MÁV-épületek jellegzetes formai jegyeit megőrizve újult meg az 1903-ban épült keszthelyi vasútállomás. A beruházás a MÁV állomásfejlesztési és integrált ügyfélszolgálat-fejlesztési programja keretében, európai uniós forrásból valósult meg, mintegy 469 millió forintból- derül ki a MÁV Zrt. hirbalaton.hu-hoz eljuttatott közleményéből..

Szántód-Kőröshegy – Balatonszentgyörgy, illetve Fonyód – Kaposvár közötti szakaszon is nagygépek dolgoznak a vasútvonal fejlesztésén.

Hagyomány, elfogadás, együttműködés, támogatás – e néhány szó jellemzi leginkább a március 24-én megrendezésre került családi estet Szőcsényben. A Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium az idén a tavaszvárás jegyében szervezte meg a nagy hagyománynak örvendő iskolai bálját.
2017. március 25-én, 6 óvoda részvételével, negyedik alkalommal került megszervezésre a balatonszentgyörgyi Művelődési Házban a „Prücsök” Gyermektánc Fesztivál.

Keszthely, 2017. március 24. A keszthelyi Festetics-kastély parkja a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram kastélyt érintő fejlesztéséről tartott sajtótájékoztató napján, 2017. március 24-én. Mintegy 5,5 milliárd forintos beruházással az eredeti tervek szerint állítják helyre a keszthelyi Festetics-kastély egykori parkját, az azt átszelő közút kiváltásával, de új funkciókkal és látványosságokkal is bővül a múzeumegyüttes. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Még el se kezdődött a szezon, de már érzékelhető a vállalkozók aggodalma – állítja a KISOSZ Veszprém megyei elnöke. Vágó Péter a hirbalaton.hu kérdésére úgy fogalmazott: a folyamatos képzés ellenére idén is „helyzet” van a balatoni munkaerő-ellátásban.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. kérésére feloldotta a ponty fajlagos tilalmi idejét a Balatonon a Somogy Megyei Kormányhivatal idén is, azonban lesz a balatoni vízrendszernek olyan része, ahol marad a tiltás – tájékoztatta a halgazdálkodási társaság a hirbalaton.hu -t.

Siófok, 2017. március 21., kedd (MTI) - A közelmúltban megszületett Nemzeti Vízstratégia és a végrehajtását biztosító intézkedési tervről szóló kormányhatározat mindössze két esetben fogalmaz meg konkrét térségre kiterjedő feladatokat, és ezek mindegyike érinti a Balatont - hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) Víz világnapi konferenciáján kedden Siófokon.

Fonyód és Bélatelep között új hullámtörő épül, ami a jövőben megóvja a dél-balatoni vasútforgalmat a tó erodáló hatásától. Az előkészítő munkálatok megkezdődtek, tavasszal nagytömegű kő- és földmunkákat végeznek -tájékoztatta a hirbalaton.hu szerkesztőségét a NIF Zrt.

Budapest, 2017. március 17., péntek (MTI) - Zenélő szakaszt épít be a 2-szer 2 sávosra bővülő 67-es számú főút Kaposvár felé vezető részén a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF).