Sokan látogattak el Kéthelyre, a Somogy megyei gazdafórumra. A polgármesteri köszöntő után Móring József Attila tartott rövid politikai helyzetértékelőt, amit Huszti Gábor köszöntője követett.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy megyei szervezete a tavalyi rendezvénysorozat sikerére hagyatkozva ismét gazdafórumokat szervez.
Újra itt a farsang, szombaton az idén is sor került a Balatonkeresztúri Iskoláért Közalapítvány jótékonysági báljára. A rendezvény a Bene Ferenc Sportcsarnokban volt. A vendégeknek a finom vacsorát Gombai Lászlóné és Kozma Sándorné, az iskolai konyha dolgozói készítették.
Idén már 7. alkalommal rendezik meg a Fonyódi Kolbászfesztivált. A fesztivál 3 napos, Bogdán Laci - HA3TBL tegnap készítette a nagyszerű képeket. A Balatoni Települések Kolbásztöltő Bajnoksága ma lesz.
Szombat éjjel összegyűltek a helyi és a környékbeli boszorkányok Balatonberényben. Nem a hegyen, nem a borospincékben tivornyáztak, mint pár száz évvel ezelőtt, hanem a Művelődési Házban. A modern boszik nem a kulcslyukon surrantak be - mint elődeik – hanem ki-ki saját seprűnyelén.

Jelenleg tilos a Balaton jegére menni az olvadás miatt, de pénteken megállapodás született arról – a szervezők, a vízimentők és az érintett önkormányzatok részvételével -, hogy amint az időjárás és a jéghelyzet lehetővé teszi, megismétlik a BalatonÁtcsúszást, akár még idén februárban.

Keszthely, 2017. február 3., péntek (MTI) - Csaknem egymilliárd forintból, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság eddigi legnagyobb beruházásaként épül látogatóközpont a Kis-Balatonnál, Fenékpusztán, ahol felújítják Fekete István emlékhelyét is.
A Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Természetbarátok Munkaközössége meghívta a Pannon Egyetem Georgikon Karának két tanárát, Dr Pályi Bélát és Dr Pintér Gábort, hogy tartson előadást az Alternatív energiák gazdaságos felhasználása - lehetőségek és korlátok címmel a szakgimnáziumi és szakközépiskolás diákok számára.
„Beindult a téli szezon a Balatonnál, de csak a jégen. Ideje levonni a régió számára legfontosabb konzekvenciát a Balaton-Átcsúszás minden várakozást felülmúló sikeréből – fogalmazott Kardos Gábor, az esemény ötletgazdája a hirbalaton.hu – nak.

2017. január 21-én került megrendezésre a Vöröskereszt Kéthelyi szervezetének jótékonysági bálja. A zenét és a jó hangulatot, mint már évek óta Gazda Tamás szolgáltatta. Közel 180 vendég vett részt a bálon.
Remek, egymásra odafigyelő emberek voltak a résztvevők, szemmel láthatóan nagyon jól érezte magát mindenki – számolt be a hirbalaton.hu-nak Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) elnöke bevallva, nem számítottak ők sem ekkora, 6-8 ezres tömegre a BalatonÁtcsúszáson.

Balatonlelle, 2017. január 28. Jégszobrászok a Balaton jegén Balatonlellénél 2017. január 28-án. MTI Fotó: Mohai Balázs