Mint minden évben, idén is megrendezésre került a Kéthelyi Óvoda bálja. A Szülői Szervezet, az óvónők, dadusok és segítők közreműködésével ismét sikerült egy jó hangulatú színvonalas bált rendezni. Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki felajánlásával, segítségével, jelenlétével hozzájárult a bál sikeréhez. A támogatók névsora!

Nem újévi fogadalom, hanem karácsonyi ajándék lett az a balatoni közlekedést is jelentősen befolyásoló kormányhatározat, amely az M7 autópálya Budapest-Balatonvilágos közötti szakaszának kapacitásbővítő fejlesztéséről rendelkezik. A megvalósulás legkésőbb 2023. március 15-ig esedékes.
Az év utolsó tanítási napján tartották meg a kéthelyi művelődési házban a helyi általános iskola karácsonyi műsorát. A 4. osztályos tanulók adták elő műsorukat, majd őket az iskola énekkara követett, így közösen hangolódtak a karácsonyra a szünidő megkezdése előtt.
A kéthelyi óvodások kilátogattak a település központjában felállított falu karácsonyfájához. A gyerekek csillogó szemmel járták körbe a feldíszített fát, miközben hangosan énekeltek, verseket mondtak. A látogatás végén az általuk készített díszeket felrakták a fa alsó ágaira.

"Karácsony készül, emberek! Szépek és tiszták legyetek! Súroljátok fel lelketek, csillogtassátok kedvetek. Legyetek újra gyerekek, hogy emberek lehessetek!"

2016. december 17.-én második alkalommal került megrendezésre keresztúri karácsonyváró rendezvény.
2016. december 18-án Advent negyedik vasárnapján, Balatonújlakon is megtartották a Karácsonyváró ünnepséget. Szívhez szóló műsorral kedveskedtek a kéthelyi óvodások és a balatonújlaki gyermekek a falu lakóinak.

A karácsonyi készülődés jegyében a kollégium lánytanulói mézeskalácsot sütöttek. Többségük ügyesen gyúrt és sodort. A mézeskalácsokat ki-ki fantáziájának megfelelően díszítette. Az elkészült sütemények finomnak bizonyultak, mert jó étvággyal elfogyasztották őket a készítőik.
Tegnap este meggyújtották a szeretet gyertyáját is Kéthelyen az adventi koszorún. Németh József Plébános Úr beszéde után a helyi óvodások műsora, majd Szunyogh Melinda szavalata következett.
Idén is hetek óta készülődtünk a település központjának feldíszítésére és a falu karácsonyára.
Mézeskalács sütés és kézműves foglalkozás sűrítette a heti programot a művelődési házban csütörtökön. Az általános iskola 8.osztálya szorgoskodott délután. Ezúttal köszönjük az alapanyagokat Harangozó Imrének és a Gazdakörnek.
2016. évi közmeghallgatást hétfőn tartotta meg Kéthely Község képviselő testülete. Molnár Balázs polgármestere bemutatta mi történt Kéthelyen az évben, és milyen tervei vannak a testületnek a 2017. évre. A benyújtott, és benyújtásra váró pályázatokról is részletesen beszélt a település pénzügyi helyzete mellett. A közmeghallgatás végén az elhangzott kérdésekre adott válaszokat.