November 19-én Táska községbe kapott meghívást a Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája. Az idén tízedik alkalommal megrendezett Márton napi bormustrán a nagy létszámú vendég sereg mellett a helyiek is nagy számban képviseltették magukat.

Jövőre sem drágulnak a horgászjegyek a Balatonnál. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. 2011 óta nem változtatott árain, a horgászok mind az éves, mind az időszakos jegyeket hatodik éve vásárolhatják a megszokott árakon. Megszűnt ugyanakkor az év eleji, kedvezményes vásárlás lehetősége és a korábbiaktól eltérően szabályozzák a második éves területi jegy kiváltásának feltételeit.

A Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény (költségvetési törvény) 3. melléklet II. 8. pont szerinti előirányzat szolgál az adósságkonszolidációban nem részesült települési önkormányzatok fejlesztései támogatásának forrásául. A pályázati kiírás szerint benyújtott pályázatokról dr. Pintér Sándor belügyminiszter döntött, a támogatott Somogy megyei önkormányzatok listáját a csatolt dokumentum tartalmazza. (A telejes lista!)

A Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium 9.osztályos diákjai a közösség teljes jogú tagjaivá váltak a 2016. november 15-én megrendezett gólyaavatón.
Somogy megyében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, a Komplex Útfelújítási Program keretein belül megújult a 76.sz. út 3,6 km-es szakasza, a 7.sz. főút 1,77 km-es, valamint a 68. sz. főút Balatonszentgyörgyi körforgalma.

Budapest, 2016. november 15., kedd (MTI) - A teljes Badacsony-hegy zárlatát rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a szőlő aranyszínű sárgaság betegség miatt.

2289 önkormányzat nyert a Belügyminisztérium által meghirdetett szociálistüzelőanyag-pályázaton, a nyerteseknek február 15-éig kell kiszállítaniuk a tüzelőanyagot - mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Fonyód, 2016. november 10., csütörtök (MTI) - A fonyódi magaspart tetején megdőlt a Walkó kilátó, a város képviselő-testülete legutóbbi ülésén 8 millió forintot szavazott meg a közvetlen balesetveszély elhárítására, de a végleges megoldáshoz állami segítségre van szükség - mondta Hidvégi József (Fidesz-KDNP) polgármester csütörtökön az MTI-nek.

Hétmilliárd forintos pályázati támogatást kapott több mint 400 kistelepülés önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására - ismertette a Belügyminisztérium (BM) önkormányzati államtitkára. Somogyba 326 503 677 Ft jutott. A kedvezményezett települések listája a belső oldalon.

Ismét megmozdult a magaspart Fonyódon, emiatt megdőlt a Valkó kilátó nyugati fele. Így nem csak a magaspart vált veszélyessé ezen a szakaszon, de a kilátó további sorsa is kérdésessé vált – írja a fonyod.hu.

Tihany, 2016. november 2. Az újonnan átadott Őrtorony kilátó Tihanyban 2016. november 2-án. MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Képek a somogyszentpáli temetőből. Készítette: Bogdán László – HA3TBL