
Szeptember 3-án kerül megrendezésre a XIX. Balatonfenyvesi Kisvasúti Nap a MÁV-Start Zrt. szervezésében.
A Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium 2016. szeptember elsején reggel 7.40-kor tartja tanévnyitó ünnepségét.
Ezzel egy időben kiállítás nyílik Csikós Nagy Márton fafaragó alkotásaiból, amely megtekinthető az intézmény kastélyában és kastélyparkjában.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

A Balatonberényi Községi Strand csapata 2.helyezést ért el a Balatoni strandok között megrendezett strandfoci kupán!

Kéthely, 2016. augusztus 25 – Szeptember 10-én a kora délelőtti órákban startol el az idén 3 éves Szőlőhegyi futás Kéthelyen. A Balaton déli partján található Kristinus Borbirtok szervezésében most már hagyománnyá váló esemény nem csak a futókat hívja versenyre, hiszen az 5 vagy 10 kilométeres távokat követően grill party és jazz terasz várja az érdeklődőket.

Országszerte így Somogy megyében is elkezdődött a parlagfűvel fertőzött területek helikopteres felderítése. Somogyban a légi felderítésre augusztus 11-én és 23-án kerül sor.
Augusztus 20-án, az államalapítés ünnepén szentmisét tartottak a Kéthelyi Római Katolikus templomban. Az ünnepi szentmisén került megáldásra az új kenyér, melyet a Kéthelyi Gazdakör ajánlott fel.

Alsóörs, 2016. augusztus 22. – Noha az időjárás nem igazán fogadta kegyeibe a versenyzőket, mégis sikerült öt futamot rendezni a hétvégén a Laser Pico és RS Feva Flottabajnokságon.
Augusztus 20-án délután a Balatonújlaki falunapon a kulturális programban lépett fel a Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája és a Marcali Három Tenor! Az idő csodálatos volt, nagyon sokan voltak kíváncsiak a rendezvényre.
Pécs, 2016. augusztus 21., vasárnap (MTI) - Guinness-rekordkísérletre készül a Zrínyi-emlékév keretében a szigetvári zeneiskola, amelynek mintegy ötven jelenlegi és egykori növendéke és oktatója fog augusztus 26-án és 27-én 1566 percen keresztül a Zrínyi-hagyományhoz kötődő darabokat játszani és hajózni a Balatonon.
Hóvári János, a Zrínyi Miklós-Szigetvár 1566 Emlékév Emlékbizottság elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a 1566 perc hajózás és zenélés ötlete Deichler Andrástól, a baranyai város zeneiskolájának igazgatójától származik.
Ma kora este szentmise volt Szent István Király ünnepén Balatonmáriafürdőn. A misét Vaslabán Csaba balatonkeresztúri plébános tartotta. Közreműködött a Bárdos Lajos Nőikar. Verset mondott Kozma Krisztián.
Ma délután Balatonberényben a Tűzoltó Szertárnál ünnepség volt, ahol a Balatonberényi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület jubilánsai Érmet és Oklevelet kaptak.
Ma délután rendezték meg Mesztegnyőn a Szent István napi ünnepséget. Ez alkalommal volt a Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozó záró rendezvénye is.