Fő tartalom átugrása

Rendkívüli nyitvatartás a somogyi kormányablakokban

Írta: kormanyhivatal.hu
Megjelent: 2022. május 27. Péntek, 01:39

KOV 2428

Hétvégi nyitvatartással segítik a somogyi kormányablakok a június 30-án, a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet ideje alatt lejárt vagy lejáró személyazonosító okmányok cseréjét.

 

 

A részletekről dr. Boldog-Ellenberger Szilvia, a Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatala hivatalvezetője adott tájékoztatást a sajtó képviselőinek a kaposvári, Nagy Imre téren lévő kormányablakban.

 

 

Május utolsó hétvégéjétől Somogy megyében hét kijelölt kormányablak fogadja az ügyfeleket szombaton és vasárnap 8 és 14 óra között, pünkösdvasárnap kivételével. Fontos tudni, hogy a rendkívüli nyitva tartás idején kizárólag a veszélyhelyzet alatt lejárt személyazonosító igazolvány, vezetői engedély és útlevél cseréjét lehet intézni

 

– mondta a hivatalvezető.

 

A jogosítvány meghosszabbítása online, az Ügyfélkapun keresztül is megoldható, ha a háziorvos kiállította az orvosi alkalmassági engedélyt, a lejárt forgalmi engedélyek miatt pedig a műszaki vizsgaállomásokat kell keresni.

 

A május eleji adatok szerint Somogy megyében mintegy 15.500 db személyi igazolványt, 12.000 db vezetői engedélyt és közel 5500 útlevelet érint a június 30-i határidő.

eredeti

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb