KÖZÉRDEKŰ

unnamed

Magyarországon sokkal több állatot szaporítanak, mint amennyi felelős gazda van, ez is oka, hogy a kóborrá váló állatok száma nem csökken. A felelőtlen állapotok megoldására, a gazdátlan kutya, cica egyedszámának csökkentésére ivartalanítással van esély.

 

 

A házi kedvencek tartásáért az ember a felelős, tőlünk függ a kis kedvencek jóléte. Az Állatok Világnapján elmondhatjuk, hogy ez is egy fontos állattartói küldetés.

 

Ivartalanítási támogatás kérhető

 

Az Orpheus Állatvédő Egyesület 2022 második felében 300 állat ivartalanítását támogatja. Ennek köszönhetően több ezer potenciálisan túlszaporított állattal lesz kevesebb.

 

Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője kiemelte: évek óta szélmalomharcot vívnak az állatvédők a felelős állattartásért, sajnos legfőképpen falvakban, illetve városok külső területein szabadon szaporodhatnak az állatok. Az állatmenhelyek, a gyepmesteri telepek felelőtlen emberek miatt nehezen működnek. 2022 év elejétől az állatok szaporítása egyébként is büntethető cselekmény, így mindenkit a kóborrá váló állatok számának csökkentése érdekében az állatok ivartalanítására buzdítunk.

 

Kik kérhetik az állatorvosi költség egy részének támogatását?

 

Alacsony jövedelemmel rendelkezők, nyugdíjasok, állataikat udvaron tartók kérhetik az ivartalanítási költségek támogatását. Jelentkezni 2022. november 10-ig (vagy a támogatási keret kimerüléséig) a +36209298181 telefonszámon (munkanapokon 9-11 óra között) név, pontos cím, email megadásával lehet. Az állatvédelmi támogatásról bővebben a www.zug.hu Állatbarát Web Kuckó oldalon lehet informálódni.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.