KÖZÉRDEKŰ

mav volan

A mobileszközökre letölthető MÁV appban megkezdődött a május 1-jétől használható vármegye- és országbérlet elővételi értékesítése. Az olcsó, egyszerű és igazságos díjterméknek köszönhetően májustól korlátlanul lehet utazni vármegyéken, illetve országon belül a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV (a héveken Budapest határáig) és a GYSEV helyközi járatain – közölte a MÁV-csoport.

 

 

Több ezer, de akár több tízezer forinttal csökkenhet a családok havi közlekedési ráfordítása, amennyiben a szülők és a gyerekek is rendszeresen ingáznak a munkahelyük, illetve az iskolájuk és az otthonuk között, de hétvégi kiránduláshoz, rokonlátogatáshoz is igénybe vehetik ezeket a bérleteket.

 

A mobileszközökön az egyik legjobban elterjedt közösségi közlekedési alkalmazás a MÁV app, amelyből néhány kattintással, gyorsan, kényelmesen megvásárolhatók a vasúti menetjegyek, bérletek, a Budapest közigazgatási határán kívülre érvényes HÉV jegyek, továbbá egyes vidéki városok helyi közlekedésében felhasználható napijegyek, bérletek is.

 

Eddig mintegy 1,1 millióan töltötték le a mobilalkalmazást, amellyel naponta átlagosan 64 ezer belföldi menetjegyet és jellemzően 1000-1300 bérletet vásárolnak. Az értékesítés közel harmada már ezen zajlik, és fontos eszközévé vált a vonatközlekedéssel kapcsolatos tájékozódásnak is. Ezért döntött úgy a MÁV-Volán-csoport, hogy elsőként a MÁV mobilalkalmazásban teszi lehetővé a vármegye- és országbérletek elővételi vásárlását.

 

Az orszagberlet.hu oldalt április 17-én indította el a MÁV–Volán-csoport, hogy segítse a május elsejétől használható vármegye- és országbérlettel kapcsolatban a jelenlegi és leendő vásárlókat, utasokat. Az elmúlt egy hét alatt már mintegy 70 ezer látogató tekintette meg az informatív honlapot, amelyen az érdeklődők az új bérlettípus előnyeiről, használati feltételeiről is találnak információkat, továbbá bérletár-összehasonlítások is segítik őket a megfelelő díjtermék kiválasztásában. A legtöbb egyedi felhasználó Pest, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyét böngészte.

 

Április utolsó napjaiban a MÁV és a Volánbusz további jegyértékesítési helyein is elstartol az új, kedvező árú bérletkonstrukció értékesítése. Az értékesítési helyek pénztárak, automaták szerint szűrhetők a honlapon.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.