MTI HÍREK

D VG20210622189

Kéthely, 2021. június 22., kedd (MTI) - A szociális intézmények lakóinak és a gyermekvédelemben részesülők számára meghirdetett országos Kreatív Karantén pályázat helyi nyerteseinek adott át díjakat kedden a Somogy megyei Kéthelyen Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége Fülöp Attilával, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkárával.

 

 

Az államfő felesége a pályázati díjátadó kapcsán úgy fogalmazott: nagyon sok és színvonalas pályamunka született, amelyekkel a beküldőik ki tudták fejezni a "szomorú, bezártságra ítélt" időszakbeli érzéseiket és érzelmeiket.

 

Fülöp Attila azt mondta: kettős ünnepre érkeztek, mert a 15 hónapos karantént ábrázoló pályamunkák díjazása mellett azokat az új házakat is felavatták, ahol ezentúl családias környezetben élhetnek az eddig nagy létszámú intézményekben elhelyezett fogyatékkal élők.

 

Az államtitkár jelezte: több mint 1500 irodalmi alkotás, digitális pályamű vagy éppen hagyományos rajz érkezett az otthonokban élőktől, a legfiatalabb pályázó öt, a legidősebb száz éves volt.

 

Az újonnan avatott házakról szólva elmondta: "fontos rendszerváltás" valósul meg a fogyatékosságügyben azzal, hogy az intézményi ellátás helyett 6-12 fős családi házakban élhetnek az eddig alapvetően külterületeken, nagy létszámú otthonokban elhelyezettek. Országszerte több mint 160 helyen összesen kétezernél is több fogyatékossággal élőt helyeznek el a kéthelyihez hasonló családi házakban - tette hozzá Fülöp Attila.

 

Fotó: MTI/Varga György

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.