Téli bringások Bonyhádon mérhették össze tudásukat az elmúlt vasárnapon ...
Reggeli induláskor voltak kételyeim, hogy egyáltalán neki vágjak e az utazásnak, hiszen a látótávolság alig volt 100 méter.
Aztán nagybajom környékén mintha elvágták volna a ködöt, előbukkant a nap. Elektronikus térképem segítségével pikk-pakk megtaláltam a verseny helyszínt. Lelkes, rutinos szervezők azon munkálkodtak, hogy minden korcsoportnak tökéletes pályát tudjanak kijelölni, ami teljes mértékben sikerült is. Gyerekeknek 1200m, míg a felnőtteknek 2000m hosszú pályán kellett körözni.
Rajt sorrend: mindig a kicsikkel, az ovisokkal kezdik, majd a korosztályonkénti indítással mennek a futamok. 11,30 órakor indulhatott a felnőtt mezőny, amelyben a seniorok is beletartoznak. 7 kör! Az ifjúsági park csodálatos, öreg fái közt, a nem kevés veszélyt rejtő beton hidakon. Pár mesterséges akadállyal megspékelve a természeti csodákat, ez maga a gyönyör. Rajtnál óvatosan a sor végére soroltam, hiszen a robbanékony fiatalokkal nem tudom felvenni a tempót. Gondoltam.
A változatos talaj az emelkedők nem okoztak problémát, hiszen sok ezer terepverseny Km van mögöttem. Viszont a zerge részek. - le a bringáról, - akadályugrás, - „árokban landolás", majd onnét a kikecmergés, az ellenfél volt a javából. Néha úgy éreztem, a világ összes oxigénje kevés lenne egy szippantásra.
Meg sem említettem a 60-70% s sirató falat, ahol nemhogy fussak felfelé, még vánszorogni is alig bírtam. Eleinte magam előtt tolva, majd a vége felé már csak húzva a bringámat. Persze miden akadály után hama-hama felpattanni a drótszamárra, vagy némi lelki segítséggel felvánszorogni arra. Maga a verseny nagyon családias és egyszerű.
Ennek ellenéra a több tucatnyi bringás látványosan jól érezte magát! Végül 50 percnyi körözés után átgurulhattam a célvonalon. Hatalmas levegővételek, kevés kacérkodás a döglődés szindrómával, aztán minden rendben. Bájos Hölgyemény még kínálgatta a minden fáradtságos problémára ható zsíros kenyeret.
De hát az már nem fért le. Hamarosan eredményhirdetés, pajkos vidám kis emberkék váltogatták egymást a dobogó fokain. Aztán az „aggastyánok" közt az én nevemet említették elsőként. Ami annyit jelentett, hogy a dobogó 3. helyén állhattam. „Persze a dobogóról leszállva, mondtam sporttársaimnak, csak azért nem siettem, mert szédülök a magasban!" Szekszárdi és a bonyhádi kse-nek nagyon szépen köszönjük a részvételi lehetőséget, a jól szervezett versenyeket! Összességében, számomra csodálatos volt!!! Hajrá Bringások!
Tisztelettel, Zsiga-bá
{besps}2013a/2013-12-23-19-54-54{/besps}
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.