Skip to main content

Marcali a nemzeti rangsorlista 7. helyén!

Írta: Nagy Róbert
Megjelent: 2015. július 27. Hétfő, 11:27

 015

A G4 Liga közzétette a Global Grappling 2014-2015 versenyévadának rangsorlistáját. Ebben az időszakban Magyarország hét városában léphettek tatamira a GG versenyzői. Budapest, Debrecen, Hatvan, Kecel, Pápa, Siklós, Szeged sportcsarnokaiban küzdhettek az MVSZSE Küzdősport Szakosztályának judós és ju-jitsus sportolói is.

 

A Global Grappling mozgalomban 120 egyesület 5-600 grapplerrel képviseltette magát. Ebben a mezőnyben 37 fő vett részt az egyesületünkből, ami 200 feletti mérkőzésszámot és 13 óra feletti küzdelmi időt jelent!!!

 

Az országos rangsorlistára az elért dobogós helyezések pontszámai alapján lehet felkerülni. A tabellán szereplő 53 eredményes egyesület között a Marcali VSZSE Küzdősport Szakosztálya a HETEDIK HELYEN végzett!!!

 

A tavalyi 14. helyről a 7. helyre kerülés azt jelzi, hogy a versenysportban rendszeresen résztvevő sportolóink teljesítménye jelentősen javult.

 

Az országos egyéni listán 200 sportolót rangsoroltak a dobogós helyezésük alapján a versenyszervezők.

 

Vörös Balázs pontazonossággal a 16. helyen,
Horváth Márton pontazonossággal a 21. helyen,
Izsák Bálint, Sági Cintia és Varga Virág
pontazonossággal a 29. helyen,
Földényi Márkó pontazonossággal a 31. helyen,
Járfás Tamás, Kiss Levente és Vincze Martin
pontazonossággal a 32. helyen végzett.

 

A Global Grappling 2015-2016. versenyévada októberben indul Budapesten, a TEK Küzdősport Gálával, majd a tervek szerint sorrendben a következő városokat érinti: Hatvan, Győr, Szeged, Kecel, Budapest, Debrecen, Veszprém, Dorog, Kecskemét és Siófok.

 

A fenti eredmények elérésében anyagilag közreműködött az Industrie Elektrik Kft és Marcali Város Önkormányzata. Köszönet a sportolóknak és a szüleiknek is, hiszen az anyagi áldozatvállaláson túl számos területen segítséget nyújtottak.

 

Ez úton szeretném megragadni az alkalmat, hogy felhívjam a judo és a ju-jitsu iránt érdeklődők figyelmét, hogy szeptembertől új (kezdő) csoportot indítunk:

 

JUDO: 6-9 éves korú gyerekeknek hétfőn - szerdán – pénteken 17:00 – 18:00 óráig
JUDO: 10-14 éves korú gyerekeknek hétfőn - szerdán – pénteken 18:00 – 19:00 óráig
JU-JITSU: 14 éves kortól és felnőtt korúaknak hétfőn - szerdán – pénteken 18:30 – 20:30 óráig.

 

Helyszín:
Marcali, Sport u. 3. Ju-Jitsu edzőterem (volt Sport büfé).

 

További információt a honlapunkról kaphat:
http://www.ju-jitsu.marcali.net

 

Nagy Róbert
edző


{gallery}2015/2015_07/2015-07-27-11-19-33{/gallery}

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb