SPORT

DSC 7576

Tegnap Szekszárdon fejezte be a 2015-2016 NBI/B női kézilabda bajnokságot a Marcali VSZSE. A Szekszárd már bajnok volt odaérkezésünkkor, a mérkőzésünk eredményétől függetlenül, mert a bajnok esélyes NEKA, a szezon egyik legérdekesebb eredményét produkálva, kikapott a 11. helyezett Pénzügyőrtől a Kőér utcában.

 

Szekszárdi FGKC - Marcali VSZSE NB I/B női felnőtt 35-20 (25-13). Kikaptunk a bajnoktól, kikaptunk egy jobb csapattól. Ezen a mérkőzésen, ahogyan a szezonban szinte az összesen, hiányosan, nem a teljes csapatunkkal álltunk ki. A lányok nem tették fel a kezüket, nem adták könnyen a Szekszárdnak a győzelmet.

 

Góllövőink: Csatáné-Balogh Beatrix 6; Hanusz Boglárka 4; Mezőfi Brigitta 3; Novográdecz Glória 3; Szabó Eszter 2; Gergő Virág 1; Pamuki Alexa 1.

 

Amikor lefújták a mérkőzést, és köszöntötték a bajnokcsapatot, már mi is tudtuk van folytatás! Nem estünk ki a magyar női kézilabda második vonalából! A 12. helyen végzett a csapatunk.

 

Többen lehet utoljára játszottak NBI/B –s mérkőzést. Ahogyan a Mohács elleni mérkőzésünk beharangozójában írtam, a búcsúra is sor kerül majd a Csarnokban is, és természetesen a Marcali Portálon is. És nem marad el a bajnoki szezon értékelése sem Dr. Woth Péterrel és Kiss Lászlóval.

 

Dr. Woth Péter értékelése a tegnapi mérkőzésről:

 

Játszottunk egy jó első félidőt, bár igazából már ott is elég sokat hibáztunk. Sajnos a második félidőben „asszisztáltunk” a bajnokavatáshoz. Végig dolgoztunk egy évet, most az elsőhelyezettel kellett játszanunk. Úgy gondolom szégyenkezni valónk nincs, persze mindenki minden meccsen szeretne nyerni, szeretné a legjobbat nyújtani. Ma ez volt bennünk. Azt gondolom, hogy mindent megtettünk, amit meglehetett.

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 


Szekszárdi FGKC - Marcali VSZSE NB I/B női junior 29-24 (13-14)

 

Góllövőink: Mezőfi Brigitta 10; Szabó Eszter 7; Novográdecz Glória 3; Horváth Mirella 2; Sárfi Anett 2;

 

Az első félidőben még mi vezettünk egy góllal, de a második félidőre megítélésem szerint elfáradtunk fejben. A fizikai állapottal nem volt gond, de már nagyon sokat hibáztunk.

 

Dr. Woth Péter értékelése:

 

Azt gondolom túl sokat hibáztunk. Ezt a csapatot egy zárt védekezéssel simán megkellett volna vernünk. A legtöbb hibánk abban volt, hogy túl sokat akartunk védekezni. Minimál védekezéssel kellett volna megoldani, a támadásban pedig elsiettünk olyan dolgokat amit nem kellett volna.

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.