Fő tartalom átugrása

Régiós íjászbajnokokat avattak Pakson

Írta: Gájer Szilárd
Megjelent: 2016. október 05. Szerda, 11:53

DSC 0443

Lezárult a Dél-Dunántúli Íjász Régió Pályaíjász bajnokság versenysorozata.  Az utolsó fordulónak - idén elsőízben - a paksi Celőke Mezőföldi Íjász Egyesület adott otthont.

 

A bajnokság 4 fordulóból állt, melyeket Marcaliban, Kaposváron, Segesden és Pakson rendeztek meg a helybéli egyesületek.

 

Mivel a négy fordulóból a három legjobb eredmény számított a
végeredménybe, ezért több olyan versenyző akadt, akinek a negyedik kör is tartogatott izgalmakat. Bajnok azonban csak az lehetett, aki legalább harmadosztályú minősítési szintet lőtt a versenyek során. A sorrend a bajnoki fordulók után szerzett pontok alapján alakult ki.

 

Egy-egy fordulóban az 1-6. helyezettek szerezhettek 6,5,4,3,2, illetve 1 pontot. A Boronkai Hagyományőrző és Íjász Egyesület színeiben összesen 16 versenyző indult el valamelyik versenyen, közülük pedig nyolcan teljesítették legalább három alkalommal a távokat, így az ő eredményük a végső, bajnoki eredménybe is beleszámított.

 

A negyedik fordulóban született eredmények:

 

Vadászreflex gyerek lány
Horváth Lilla - 1. hely

Vadászreflex gyerek fiú
Kökény Ármin - 2. hely
Horváth Zétény László - 3. hely

Barebow gyerek fiú
Bogyó Gergő - 1. hely

Vadászreflex felnőtt féri
Csáki Alpár - 1. hely
Gájer Szilárd - 2. hely

A bajnokság végeredményei:

Vadászreflex gyerek lány
Lángi Nóra - 1. hely - Régiós Bajnok

Barebow gyerek fiú
Bogyó Gergő - 1. hely - Régiós Bajnok

Vadászreflex gyerek fiú
Kökény Ármin - 2. hely
Horváth Zétény László - 3. hely

Vadászreflex szenior féri
Kulcsár Ernő - 2. hely

Vadászreflex felnőtt féri
Csáki Alpár - 1. hely - Régiós Bajnok
Gájer Szilárd - 2. hely

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb