Ismét diákolimpiai döntősök a marcali karatékák
Már tavaly novemberben, a Palota kupán ismertették a 2017.évi Kyokushinkai Karate Diákolimpia selejtezőjének időpontját, ezért a téli szünetben sem sokat pihenhettek a fiatalok. Folyamatosan, heti 6 edzéssel készültünk a megmérettetésre, mert már 4 éve mindig volt döntős versenyzőnk, így ezt az idei évre is célul tűztük ki magunk elé.
Mivel itt csak a legjobbak indulhatnak, ezért a sok tehetséges fiatal közül Kiss Márk Gáborral és Virág Dániellel kezdtük meg a felkészülést, melyben a klub minden tagja kivette a részét, hogy akár a technikai, erőnléti, vagy páros küzdő gyakorlatokban való részvétellel segítse a fiaink munkáját. Közülük ki kell emelnem Harkány Balázs 1. danos mester, Pintér Róbert 2. kyu, és Nagy Alexandra 7. kyu övfokozatú karatékák felkészülésben nyújtott segítségét.
A gyermek, serdülő, ifjúsági, és junior kategóriákban a testvédős pontszisztémás küzdelmi kategóriák területi selejtezőit 2017.02.18-án rendezték meg egyszerre Várpalotán és Debrecenben, míg a KO kategória versenyeit Szentesen bonyolították le.
Mi a Várpalotán megrendezett selejtezőben indultunk, és a megszokott rend szerint először orvosi vizsgálat, mérlegelés, bírói értekezlet, és sorsolás történt, majd megkezdődtek a kata, azaz formagyakorlat versenyek. Közben megérkeztek a Magyar Karate Szakszövetség ellenőrei is, akik az összes versenyző Budo Pass-át bekérték, és ellenőrizték az induláshoz szükséges övfokozat, sportorvosi engedély, szervezeti tagsági bélyeg, és MKSZ regisztrációs kártya, azaz a versenyengedély meglétét.
13.00 órakor a Kyokushin induló zenéjére vonultak fel a versenyzők a 4 tatamiból álló küzdőtérre az ünnepélyes megnyitóhoz. A szervező klub nevében sensei Vancsek Ferenc 3. danos mester köszöntötte a résztvevőket és meghívott vendégeket, akik először 1 perces néma főhajtással tisztelegtek a veronai buszbalesetben elhunyt kiváló siófoki karatéka, Vörös Balázs emléke előtt.
Shihan Kálóczi József 5. danos mester, az MKKSZ Elnöke nyitotta meg a rendezvényt, amelyen 33 klub 288 versenyzője adott le 354 nevezést a kumite, és kata versenyszámokban.
A megnyitó után folytatódott a verseny a kumitéban, ahol a serdülő fiú 50 kg-os versenyszámában Kiss Márk Gáborért izgulhattunk, akinek a csoportjában 10 induló volt a 6 fő erőnyerő mellett 4 főnek be kellett mérkőznie a legjobb 8 közé. Márk is köztük volt, és lehengerlő gyorsaságával könnyen vette az első akadályt. Ott azonban sajnos a kategória későbbi bajnokával került össze, aki gyorsan vezetést szerzett. Ezután Márk összeszedte magát, és egy villámgyors köríves testrúgása landolt az ellenfele mellkasvédőjén, így sikerült kiegyenlítenie. A rutinos ellenfele ezután ismét betalált, és az utolsó 20 másodpercben jól mozgott el Márk elől, így 2-1 arányban győzött. Márk mindent megtett, egy jobb sorsolással biztosan bejutott volna a 4 közé is, de a csoportból mindhárom területről a legjobb 8 jut a döntőbe, így Veszprémben jó eséllyel indulhat majd.
A serdülő nehézsúlyban Virág Dániel indult a +70 kg-ban, ahol 2 ellenféllel kellett körmérkőzéses szisztémában megmérkőznie. Tekintettel arra, hogy az ellenfelei minden versenyen legalább 1 fejjel magasabbak, ezért a felkészülés során nagy hangsúlyt fektettünk a gyorsaság fejlesztésére, a hárításból, elmozgásokból indított kontrákra. A taktika sikerült, mert Dani az első ellenfelét 4-2, a másodikat 6-1 arányban győzte le, és az eredményhirdetéskor büszkén állhatott a dobogó legfelső fokára, mely a korábbi magasságkülönbséget is megfordította.
A verseny végén a velünk együtt utazó szülőkkel büszkén készítettünk csoportképet.
Szép volt fiúk, a következő 2 hétben még keményebb munkával készülünk a Veszprém Arénában március 04-én megrendezésre kerülő országos döntőre.
A galériához kattintson a képre!