Fő tartalom átugrása

XVI. BVSC Kupa Nemzetközi Úszóverseny

Írta: Lábodi Laura
Megjelent: 2017. május 15. Hétfő, 11:52

IMG 2781

Szombaton rendezték Budapesten a BVSC Kupa elnevezésű úszóversenyt, ahol összesen 39 csapat, 534 versenyzője állt rajthoz. Az MBÚSZ SE csapata 3 fővel képviseltette magát.

 

Detrich Luca számára az előzetes célkitűzés a még két hiányzó versenyszámban szintidő úszása a Delfin Országos Bajnokságra. Ez maradéktalanul sikerült is, hiszen Luca 200 m hátúszásban ezüstjelvényes időeredménnyel szintidőt úszott, sőt a ranglistán felúszta magát a nagyon előkelő 6. helyre.

 

50 méter mellúszásban szintén elérte a szintidőt és időeredményével a ranglista 17. helyére került. 50 m mellúszásban a rendkívül erős mezőnyben sikerült a dobogóra is felállnia méghozzá a 3. fokára, eredménye a ranglistán 11. helyet ér. Ebben a versenyszámban összesen 167!!! kis úszó szerepel a listán, ebben a korosztályban.

 

50 m pillangón is egyéni csúcsot döntve lett 4., amelyet az eredményhirdetés alkalmával oklevéllel díjaztak. Ideje ranglista 12. hely.

 

Szabó Georgina már rendelkezik minden szükséges szintidővel saját korosztályos bajnokságára, neki ez a verseny egy felkészülési állomás volt és nagyon jól vette az akadályt, hiszen munkából érkezve is képes volt egyéni legjobb eredményei közelben teljesíteni.

 

Hotter Petra ismét kiérdemelte a „legtöbbet javított” versenyző címet csapatunknál, hiszen 200 m gyorson 20, 200 m háton 21 másodpercet faragott le egyéni rekordjaiból.

 

Eredmények:

 

Detrich Luca (2008): 50 m gyorsúszás 3. hely, 50 m pillangóúszás 4. hely, 50 m mellúszás 7. hely, 200 m hátúszás, versenyen kívül, korosztály 2. hely

 

Hotter Petra (2007): 200 m mell 16. hely, 200 m gyors 21. hely, 200 m hát 31. hely,

 

Szabó Georgina (2006): 200 m mellúszás 9. hely, 200 m hátúszás 20. hely

 

Edző: Lábodi Laura, Horváth Ádám

 

Köszönjük Marcali Városának és a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpontnak a versenyekre való felkészülésben nyújtott támogatásokat.

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb