Emlékversenyeken lőttek íjászaink

2017. május 5-én rendezték meg az Ifj. Papp Imre emlékversenyt, a sümegi Történelmi Íjászok Találkozóját. Kiváló történelmi háttér, rutinos versenyszervezés és kellemes idő jellemezte a szombati napot. A Boronkai Íjász Egyesületből öten vettünk részt a 21 célos történelmi versenyen, mely kiváló alkalmat adott a gyakorlásra, versenytapasztalat szerzésére.
A történelmi versenyek általában oldottabb légkörben zajlanak, de ugyancsak komoly szabályok alapján. Nagy gratuláció mindenkinek, büszkék lehetünk ismét íjászainkra. Bognár Levente első győzelmét aratta gyermek vendég kategóriában (vadászreflex), Bogdán László történelmi longbow felnőtt férfi kategóriában lett 1 helyezett, Horváth Zétény László gyermek nomád (tradicionális) íjjal 3. helyezést ért el.
Ugyanezen a hétvégén, immár 20. alkalommal rendezték meg a SAXTON T. POPE emlékversenyt Nádasdon. Az Amerikából származó versenyszabályzat alapján - már a múlt évszázad elejétől - mérik az íjászok felkészültségét. Távonként 30 lövést kell leadni a 40-50-60 yard (36-45-54 méter) távolságra lévő lőlapokra. A teljesítmény alapján örökranglistára kerül minden versenyző, s ebből tudja, hogy eddigi eredményén sikerült-e javítania vagy rontott az előzőekhez képest. Maximálisan 810 pont érhető el a versenyen.
Kulcsár Ernő vadászreflex íjjal a tavalyi 504 pontos teljesítményét meghaladva, 540 ponttal végzett a hétvégi viadalon. Egy lőlapon versenyzett Kakas István országos barebow íjász válogatott taggal, aki itt a valaha lőtt legnagyobb pontszámot érte el, 750 pontot.
Hajrá, BHÍE!
A galériához kattintson a képre!










