Fő tartalom átugrása

Hazai pályán nyertek u11 es kosarasaink

Írta: Magyar Viktor
Megjelent: 2018. január 21. Vasárnap, 18:34

27140136 1526810960701546 1396967183 o

A bajnokság 4. fordulójában a C jelű csoportban mérkőztünk meg két székesfehérvári csapat ellen. Első meccsünkön a DKKA Vadmacskák ellen jól kezdtünk, sikerült labdákat szereznünk és eredményesen használtuk ki helyzeteinket, magabiztosan nyertünk.

 

A második mérkőzésen a DKKA Vezérek ellen kiegyenlítettebb volt a játék,az első félidőben fej fej mellett haladtunk. A 3.negyedben 10 ponttal ellépett ellenfelünk de az utolsó negyedben szuper védekezéssel megfordították a fiúk a meccset és magabiztosan nyertünk.

 

Ezzel a kettős győzelemmel ismét feljutottunk az erősebb B csoportba. Összességében mindenkin szépen látszik az egyéni fejlődés de az összjátékokat még ízlelgetniük kell a fiúknak. A legfontosabb azonban hogy jó volt látni ahogy megtelt a csarnok a csapatért, kosárlabdáért szülőkkel,osztálytársakkal, tanítókkal Köszönjük a szurkolást!

 

Marcali Szürkefarkasok-Dkka Vadmacskák 68-47(25-12,18-10,7-5,8-10,10-7)

 

Tamasián Bernát 15, Trombitás Marcell 12, Földényi Márkó11, Horváth Zsolt 9, Bohár Bálint 8, Kovács Attila 6, Hegyi Ákos 3, Hegyi Balázs 3, Bohár Marcell 1, Kalota Levente-, Tamasián Gergő-, Kovács Attila-,

 

DKKA Vezérek-Marcali Szürkefarkasok 62-86(15-18,15-19,6-5,18-7,8-37)

 

Tamasián Bernát 29, Horváth Zsolt 12, Trombitás Marcell 11, Hegyi Balázs 9, Bohár Bálint 5, Bohár Marcell 4, Hegyi Ákos 2,, Kovács Attila 2 , Földényi Márkó1, Kalota Levente-,Tamasián Gergő-

 

Edző: Magyar Viktor

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb