Fő tartalom átugrása

Régiós Kiemelt "B" Bozsik Torna Szombathelyen

Írta: MVFC
Megjelent: 2018. május 13. Vasárnap, 19:09

DSC 2801

A vasárnapot népes szurkolótábora kíséretében Szombathelyen töltötte U11-es, és U13-as csapatunk, ahol a Szombathelyi Haladás rendezésében, pazar körülmények között, csodálatos pályákon került lebonyolításra a tavasz, és az egész szezon utolsó előtti Régiós Kiemelt "B" Bozsik tornája. Csapataink a házigazda mellett Ajka, Celldömölk, Devecser, és Sárvár korosztályos csapataival mérkőztek.

 

Elmondható, hogy a tavasz, de talán az egész szezon számunkra legsikeresebb tornáján vagyunk túl. És ez elsősorban nem az eredményekre értendő, bár azokkal sem kell szégyenkeznünk, hiszen mindkét csapatunk a rendező, NB-1-es házigazda utánpótlás csapataitól kapott ki nagyon szűken, a többi mérkőzésüket nyerték, vagy döntetlenre hozták.

 

A mutatott játék, a hozzáállás, a lendület, az akarat, az erőnlét, a látható fejlődés az, ami elsősorban dicséretet érdemel, amik a jövővel kapcsolatban bizakodással tölthetnek el bennünket, s amikkel örömet szereztek szüleiknek, szurkolóiknak a mai napon csapataink, gyerekeink, edzőink!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb