Fő tartalom átugrása

Összeszedett, jó játékkal győzött az ifi Tolnán!

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2018. szeptember 23. Vasárnap, 04:42

P1260736

Tegnap este a Marcali VSZSE női kézilabdázói azNB2 ifi és felnőtt bajnokságában is győzelmet arattak. Először az ifi csapatunk mérkőzött.

 

Tolna KC - Marcali VSZSE Női Ifjúsági 15:21 (7:13);

 

Góllövőink: Gaál Virág 7; Németh Zsóka 4; Pfluger Amelita 4; Légrádi Emese 2; Megyeri Zsófi 2; Kisgyura Száva 1, Palacskó Zorka 1.

 

Szántó Angéla: A mérkőzés nehezen indult, mert megvoltak a helyzeteink de az ellenfél kapusa szinte mindent hárított. A félidő közepéig szoros volt az eredmény. A félidő második felében elkezdtük értékesíteni a helyzeteinket és elmentünk 6 góllal. A második félidőre is megmaradt a jó védekezésünk és abból tudtunk lerohanás gólokat is szerezni. Végig vezettük a mérkőzést. Ami dicséretes, hogy az egész mérkőzésen jól működött a védekezésünk, ezt mutatja a 15 kapott gól is. Az első félidő második felétől pedig feljavult a helyzetkihasználásunk is, így sikerült nyernünk. Mindkét kapusunk hozzátette a magáét! Gratulálok a lányoknak az összeszedett jó játékhoz!

 

Köszönöm a képeket!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb