SPORT

IMG 20220902 182222 lead

A szlovéniai Mokrice-ben rendezték a HDH-IAA 3D íjász világbajnokságot augusztus 28. és szeptember 3. között.

 

 

A közel 400 versenyző három rangsoroló napon mérte össze tudását a változatos terepviszonyokon. Ezt követően a csapatversenyekre került sor, melyben négy fős csapatokat lehetett nevezni korosztálytól függetlenül.

 

A Boronkai Hagyományőrző és Íjász Egyesületből Molnár Karolin Ráchel és Bogyó Gergő szerepelt a megmérettetésen, képviselve városunkat, illetve egyesületünket.

 

Mindketten tudatosan készültek a világbajnokságra, mely az év legfontosabb erőpróbája volt számukra. A hazai felkészülési versenyeken egyre magabiztosabbak voltak, amit a meglőtt pontszámok is igazoltak, ennek köszönhetően eltökélten indultak útnak.

 

Karol a fiatal felnőtt korosztályban vadászreflex íjjal, Gergő a juniorok között barebow kategóriában indult. A sorozat terhelés mind fizikailag, mind mentálisan megterhelte az íjászokat, de egyesületünk fiatal sportolói felnőttek a feladathoz.

 

Befektetett munkájuknak köszönhetően mindketten összeszedetten teljesítették a három versenypályát, ennek eredményeképpen a dobogó legfelső fokára állhattak.

 

Gratulálunk versenyzőinknek!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.