Futsal Vármegyei Bajnok a Marcali VFC U13

Március elsején rendezték meg a Futsal Vármegyei Döntőt, ahova valamennyi marcali csapat bejutott, köztük a Marcali VFC U13 B is.
Nagyon vártuk a döntőt, hiszen szerettük volna megmutatni magunkat. Masszív, kemény védekezés mellett a gyors ellentámadásokra alapoztunk.
Az elődöntőt a Siófoki Bányász csapata ellen játszottuk, ahol a fiúk végig állták a siófoki támadásokat, majd egy Buzsáki Józsi szögletet Kolompár Ármin fejelt a kapuba.
A mérkőzés vége előtt 40 másodperccel gólt kaptunk, így büntetőpárbaj következett. Mindhárom kijelölt rúgó értékesítette a maga büntetőjét, Nyerges Dávid pedig bravúrral fogott egyet, ezzel bejutottunk a döntőbe, ahol a Kaposvári Rákóczi BFLA várt ránk.
A vártnál könnyebb feladat várt ránk, 2-0-ás vezetéshez jutottunk. Erőben kezdtünk elfogyni, egy védelmi megingást követően szépített, majd egy újabb gólt is bepréselt az ellenfelünk - ismét büntetőpárbaj következett.
Dávid ismét parádézott a gólvonalon, és a legfiatalabbak magabiztosan értékesítették a büntetőket. Szabó Olivér gólját követően ellenfelünk hibázott, ezzel bajnokok lettünk.
ELŐDÖNTŐ
Marcali VFC - Siófoki Bányász SE 1-1
Büntetőkkel: 3-1
Gólszerző: Kolompár Ármin, (büntetőkből: Házas Dénes, Kolompár Ármin, Buzsáki Józsi)
DÖNTŐ
Marcali VFC - Kaposvári Rákóczi BFLA 2-2
Büntetőkkel: 3-2
Gólszerző: Kolompár Ármin, Házas Dénes, (büntetőkből: Házas Dénes, Buzsáki Józsi, Szabó Olivér)
Szántó Zsombor
utánpótlás edző
Büszkèk vagyunk rátok !!
Fotó: Facebook