
Székesfehérváron 2016.11.19-én került megrendezésre az ország egyik legnépszerűbb úszóversenye az úszás sport szerelmesei között. A hétvégi versenyen a 2004-2009 születésű gyerekek közül ( 7-12 évesek) vehettek részt.

Budapesten rendezték meg szombaton az I. BVSC Kupa elnevezésű úszóversenyt, ahol a budapesti nagycsapatok szinte mindegyike képviseltette magát, de érkeztek szép számmal az ország minden részéről egyesületek. Összesen 23 csapat 355 versenyzője mérte össze tudását, így a verseny, 1350 leadott nevezéssel ismét maratoni hosszúságúnak mutatkozott.
A 40 célos íjászpróbát a Boronkai Hagyományőrző és Íjászegyesület rendezte. Helyszínt a Krisztina Major Kelevízen biztosította. A versenyre három országból szlovén, német, szlovák versenyzők is érkeztek. A nagyon remek időben a versenyen 81 íjász és kísérői vettek részt. A versenyt ebéd, kötetlen jó hangulatú beszélgetés és az eredményhirdetés követte.
A kyokushinkai karate gyakorlása során a karatékák az övvizsga szabályzat szerint a megszerzendő fokozat eléréséhez szükséges kivárási idő letelte után jelentkezhetnek a következő övszín vizsgájára, ha addig a rendszeres edzések során arra felkészültek.
Hazai pályán játszottuk a bajnokság 4. fordulóját ahol az első mérkőzésen nagy csatában maradtunk csak alul a Kaposvártól. A következő Dunaújváros elleni meccsen igazi csapatként harcolva Takács Gábor Bence szenzációs védekezésével és a ketten 68 pontot dobó Ress, Németh Barnabás kosaraival tízpontos hátrányból fordítva szereztünk értékes győzelmet.
A múlt heti csapathoz képest merőben más szellemű csapat volt a pályán. Nem találtam a játékosaimat. Annyi hibát követtünk el ezen az egy meccsen, amennyi 3-ra is elegendő. Minden hiányzott, ami a múlt héten megvolt, illetve ami eddig jellemezte a mérkőzéseken a csapatot.

Kikapott a felnőtt focicsapatunk Csurgón ma délután 3:1 (1:1) arányban. Az U21 győzött 2:0 (0:0) arányban. Következik a Magyaregres idegenben.
Nagyon régen vártam már, hogy leírhassam … győzött a felnőtt csapatunk!!! A Szombathelyi Haladás kilencedik a bajnokságban, és a középmezőnybe pozícionálta magát. Értékes győzelmet arattunk, teljesen megérdemelten.

Siófokon játszottuk a bajnokság 5. fordulóját ahol ismét csapatként játszva végig kézben tartva a mérkőzést nyertünk.Horváth Norbert ezúttal is példaértékűen irányított és minden csapattag hozzá tudott tenni a játékhoz.December 3-án hazai pályán fogadjuk a PEAC Pécs csapatát,számítunk szurkolóink biztatására.

Eredmények: La Puma – Öregfiúk 4-0; R68 Söröző – Fiat Gadácsi 1 – 4; Kerozin – Teniszválogatott 2-3; Ultrák – Mini Sport Büfé 3-5; Bad Campany – DolceVita Presszó 1 - 12

Ma volt az őszi szezon utolsó mérkőzése a csapatnak. Buna Gábor legényei Magyaregresen győztek 3:1 arányban. Egy a Fonyód ellen elkövetett baki (1:1) kivételével minden mérkőzésüket megnyerték. Gratulálok! Folytatás áprilisban!
Ma este lent jártam a Sport utcában és érdeklődtem Kőrösi Banditól, hogy van –e már menetrend a bajnokság végére, tekintettel az elmaradt mérkőzésre. Bandi elmondta, hogy az eső és a pálya miatt elmaradt Segesd meccset december 3 –án kell lejátszanunk idegenben. Szombaton Csurgón, november 26 –án pedig Magyaregresen játszunk és így lesz vége az őszi szezonnak.