Van némi múltam a számítógépekkel, bár informatikát soha életemben nem tanultam. Amikor én középiskolába jártam, valamikor 1970 környékén, még arról sem nagyon hallottunk, hogy létezik számítógép. Legalábbis nem olyan értelemben, ahogyan ma gondolunk rá.

Aztán eltelt néhány évtized, és 1995 körül a munkahelyemen, az Országos Villamos Távvezeték Vállalatnál már elég komolyan megjelent a számítástechnika.

Raktárosként nekem is számítógépen kellett végeznem az anyagnyilvántartást és a lekérdezéseket. Nem azért kezdtem számítógépet használni, mert különösebben érdekelt, hanem mert muszáj volt.

Windows 3.11-gyel kezdtem.

Aztán 1998-ban, amikor megjelent a Windows 98, úgy döntöttem, hogy nekem otthon is kell egy számítógép. Sőt, internetezni fogok!

Ma már ezen talán mosolyog az ember, de akkoriban Marcaliban nem lehetett csak úgy elővenni a telefont és megnézni, mi van az interneten. Tudomásom szerint nyilvánosan a könyvtárban lehetett hozzáférni, emlékeim szerint fél óra internetezés 100 forintba került.

Én az egészből körülbelül annyit tudtam, hogy be kell írni: origo.hu.

Majd ott biztosan kiderül, mi ez az internet.

Elmentem a könyvtárba, beírtam, körülnéztem – másnap pedig vettem otthonra egy számítógépet.

Az internetszolgáltatásra is előfizettem. Arra máig emlékszem, hogy az irodában egy fiatalember egy spirálfüzetbe írta be a felhasználónevemet és a jelszavamat, majd közölte: én vagyok a harmadik marcali magánszemély, aki náluk internet-előfizetést kötött.

Így kezdődött.

Amikor még papírra írtam, hogy mit jelent a „left” és a „right”

A Marcali Portál története 2000-ben kezdődött, sőt voltak előzményei már korábban is.

HTML-ben készítettem honlapokat úgy, hogy sem informatikai végzettségem, sem angoltudásom nem volt. Voltak kis jegyzetlapjaim, amelyekre felírtam magamnak az angol szavak jelentését. Jobbra, balra, fel, le – mert még ezeket is le kellett fordítanom ahhoz, hogy boldoguljak.

Nem tudtam igazán, hogyan működik a számítógép. Ma sem állítom, hogy tudom. Engem mindig inkább az érdekelt, hogy mit lehet vele megcsinálni.

Sokat kellett keresgélni, próbálkozni, hibázni. Akkoriban még nem volt olyan, hogy beírtunk néhány szót egy keresőbe, és pillanatok alatt előttünk volt szinte minden.

Készítettem például egy magyarországi címergyűjteményt és egy animált GIF-gyűjteményt is. A címerek összegyűjtése külön történet volt. Előfordult, hogy településeknek írtam, és volt, ahol az iskolások lerajzolták nekem a saját falujuk címerét. Digitális fényképezőgépről akkoriban még alig hallottunk, nekem viszont már volt szkennerem, így valahogy csak bekerültek ezek is a számítógépbe.

Rengeteg munka volt benne.

Aztán változott a világ. A hagyományos HTML-oldalak helyét egyre inkább átvették a tartalomkezelő rendszerek, és 2011-ben a Marcali Portál is Joomla alapokra került.

Nekem ez is egy kisebb forradalom volt.

Csakhogy most ennél valami sokkal nagyobb történik.

Gutenberg, internet, mesterséges intelligencia

Ha nagyon leegyszerűsítjük a történetet, az emberiség tudáshoz való hozzáférésében volt néhány elképesztő fordulat.

Az egyik Gutenberg nyomdája volt. A kézzel másolt könyvek világából egyszer csak eljutottunk oda, hogy a tudást sokszorosítani lehetett, és egyre több emberhez juthatott el.

Évszázadokkal később jött az internet.

Akik ott voltunk a kezdeténél, valószínűleg nem is értettük, hogy éppen egy forradalom zajlik körülöttünk. Egyszerűen csak érdekes volt. Új volt. Lehetett keresgélni, oldalakat nézegetni, információkat összeszedni.

Ma pedig már elképzelhetetlennek tartjuk az életünket internet nélkül.

És most itt van a mesterséges intelligencia.

Szerintem ez a következő nagy fordulat.

„Ugyan már, mire jó ez?”

Amikor elkezdtek egyre többet beszélni a mesterséges intelligenciáról, nagyjából úgy reagáltam, ahogy talán sok velem egykorú ember.

Ugyan már!

Minek ez nekem? Mire való? Miért kellene nekem ezzel foglalkoznom?

Aztán ismerősöktől hallottam, hogy esténként beszélgetnek a ChatGPT-vel. Az egész család ott ül a laptop előtt, kérdeznek tőle, társalognak vele.

Ezt bevallom, furcsának találtam.

És ma is azt gondolom, hogy az emberi kapcsolatokat semmilyen számítógép nem helyettesítheti. Beszélgetni egy másik emberrel, találkozni vele, együtt lenni vele egészen más.

De ettől még kíváncsi lettem.

Kipróbáltam.

Aztán még egyszer.

Majd egyre többször.

Végül rájöttem valamire.

Kaptam egy új munkatársat

Én ma már nem elsősorban „beszélgetek” a mesterséges intelligenciával.

Dolgozom vele.

Tulajdonképpen kaptam egy új munkatársat. Úgy hívják: ChatGPT.

Én elmondom neki, mit szeretnék. Olykor meglehetősen összevissza, ahogy éppen eszembe jut – körülbelül úgy, ahogyan ennek a cikknek az alapját is elmondtam.

Ő pedig ebből képes szerkesztett szöveget készíteni.

Kijavítja a helyesírást. Rendet tesz a mondatok között. Segít utánanézni dolgoknak, összefoglalni információkat, összevetni adatokat. Képeket készítünk, régi fotókat javítunk, illusztrációkat találunk ki, cikkeket szerkesztünk.

Olyan dolgokban segít, amelyeket én nem tanultam meg, vagy amelyek megtanulásához már nem volt türelmem.

De a történetet, a gondolatot, a kérdést továbbra is nekem kell hoznom.

És szerintem ez nagyon fontos.

A mesterséges intelligencia nem attól érdekes, hogy helyettem gondolkodik, hanem attól, hogy segít megvalósítani azt, amit én szeretnék.

A Marcali Portálon már most látható az eredménye. Szebb lett, tartalmasabb lett, sok esetben pontosabb lett, és olyan dolgokat is meg tudok csinálni, amelyek korábban rengeteg időt igényeltek volna – vagy egyszerűen nem tudtam volna megcsinálni.

És akkor most jön a lényeg

Nem azért írtam le mindezt, mert bárkit meg szeretnék győzni arról, hogy a mesterséges intelligencia mindenre jó.

Nem jó mindenre.

Hibázik is. Ellenőrizni kell. Meg kell tanulni kérdezni tőle, és azt is meg kell tanulni, mikor nem szabad elhinni neki valamit.

De egy dolgot biztosan megtanultam az elmúlt harminc évből.

Amikor valami ennyire alapvetően új jelenik meg, nem érdemes legyinteni rá.

1998-ban elmentem a marcali könyvtárba, beírtam, hogy origo.hu, és fogalmam sem volt róla, hogy amit ott látok, néhány év múlva az életünk természetes része lesz.

Most valami hasonlót érzek.

Csak most már elmúltam hetven.

És éppen ezért szeretném ezt üzenni a velem egykorúaknak – és persze a fiatalabbaknak is:

ne mondjátok azt, hogy én ehhez már öreg vagyok!

Nem kell informatikusnak lenni. Nem kell programozni tudni. Még angolul sem feltétlenül kell tudni. Én sem tudok.

Ki kell próbálni.

Kérdezni kell tőle valamit. Aztán még valamit. Meg kell kérni, hogy segítsen egy levélben, keressen össze információkat, magyarázzon el valamit, amit nem értünk, vagy segítsen megoldani egy hétköznapi problémát.

Aztán mindenki eldönti, mire tudja használni.

Mert szerintem néhány év múlva a mesterséges intelligenciához való hozzáférés ugyanolyan természetes lesz, mint ma az internet vagy a Google használata.

Én legalábbis nem szeretném kívülről nézni ezt a változást.

Ha már megadatott, hogy átéltem a személyi számítógép elterjedését, az internet forradalmát, és most itt lehetek a mesterséges intelligencia hétköznapivá válásának kezdetén is, akkor szeretném használni.

Még akkor is, ha annak idején egy papírfecnire kellett felírnom, mit jelent angolul az, hogy jobbra és balra.

Talán éppen ezért.

Kép: ChatGPT - Illusztráció!