
Elkészült a 2015 évi Marcali Amatőr Teremlabdarúgó Bajnokság sorsolása az őszi szezonra.

A Marcali Karate Klub, és a Marcali Ju-Jutsu Team 2015.január 20-tól indította el a „Kis Harcművész” programot, melynek célja, hogy a távol-keleti harcművészetek iránt érdeklődő 5-7 éves fiatalok részére heti 2 alkalommal olyan edzési- és felkészítési lehetőséget nyújtson, amely aztán 8 éves kortól már kellő alapot jelent elsősorban a kyokushin karate, és a ju-jutsu harcművészetekben való komolyabb elmélyüléshez.

Idézet a 2015/2016 versenykiírás bevezetőjéből:
„Az idei szezon zárását követően az MDSZ elnökségének nehéz döntéseket is meg kellett hoznia a Diákolimpia® fenntarthatóságának érdekében, ami azt jelenti, hogy néhány sportágban (duatlon, kéttusa, strandsportok), illetve az atlétika egyes versenyszámaiban idén nem rendezünk versenyt,

Augusztus 22-30. között Gödöllő adott otthont a 3D Vadász Íjász Világbajnokságnak, amelyre 32 országból, több mint 1300 versenyző adta le a nevezését. A versenyzők öt nap alatt hét helyszínen, élethű állatfigurákon mérhették össze a célzó tudásukat.

Siklós, 2015. augusztus 29 – 30. Tizennegyedik alkalommal került sor a Tenkes Kupa Nemzetközi Judo Verseny meg-rendezésére a Baranya megyei városban.

A negyedik forduló szombati mérkőzései közül minden bizonnyal ez volt legjobban várt mérkőzés a Marcali szurkolóknak. Az elmúlt fordulók teljesítménye, és a papírforma szerint nem nekünk állt a zászló.
Zamárdiban rendezték meg a Somogy megyei CAN-C kettesfogathajtó bajnokság utolsó előtt fordulóját. Vadászhajtásban Kézsmárki Sándor és Horváth Rajmund a középmezőnyben végzett. Magyar Milán az ötödik lett. Akadályhajtásban Kézsmárki Sándor a középmezőnyben végzett. Az ezüstérmes Horváth Rajmund lett, a versenyt Magyar Zoltán nyerte. A bajnokság záró fordulója Tabon lesz szeptember 12 –én.
Vegyes korosztályt találtam ma délelőtt a Mikszáth tornatermében.

2015. augusztus 16.-án lezárult a Dél-Dunántúli Terem és Pályaíjász Bajnokság. A versenysorozatot idén második alkalommal rendezték meg régiónkban, melynek célja a DDR bajnoki címek elnyerése mellett a magas színvonalú versenyzési lehetőség biztosítása az íjászok számára.

Eb-bronzérmes női ifjúsági válogatott! Macedóniában, Szkopjéban rendezték meg a leány U17-es Európa-bajnokságot az elmúlt héten.
Tegnap a felnőttek között, ma a juniorok között játszott a Marcali VSZSE női kézilabda csapata 3-3 mérkőzést Nagyatádon az V. Hertelendy Kupán.

Akik nem olvasták el tüzetesen - én sem - az MLSZ Elnökségi határozatát a Kaposvár és a Siófok „kegyelméről” azok talán várták az U19 mérkőzését.