Ma volt a második napja a középiskolás korosztály atlétika versenyeinek. A Marcali Berzsenyi Dániel Gimnazistái a második napon 7 érmet szereztek!
2 arany – 3 ezüst – 2 bronz!
Ma rendezték meg a Kozma Andor utcai sporttelepen a negyedik korcsoportos lányok és fiúk körzeti atlétika versenyét. A győztesek bejutottak a megyei döntőbe! Gratulálok!
A hétvégén játszottuk a bajnokság utolsó fordulóját Pécsen. Betegség és sérülés miatt csere nélkül kellett játszanunk. A Tamási csapata ellen volt több jó megoldásunk 3 negyeden keresztül vezettünk és egy nagyon szoros meccsen kaptunk csak ki. A pécsi akadémiás kistigrisek ellen sokat hibáztunk, előrébb tartanak mint mi ezért ellenük nagyobb arányú vereséget szenvedtünk.

Az elmúlt hétvégén Siófokon játszottuk a bajnokságot lezáró 5.-8. helyekről döntő rájátszást. A lebonyolítás szerint mi a 6. helyen álló Treff 07 SE Érd csapatával mérkőztünk az elődöntőben.
Ma volt az első napja a középiskolás korosztály atlétika versenyeinek. A Marcali Berzsenyi Dániel Gimnazistái már az első napon 12 érmet szereztek!
3 arany – 4 ezüst – 5 bronz!
Ma rendezték meg a Kozma Andor utcai sporttelepen a harmadik korcsoportos lányok és fiúk körzeti atlétika versenyét. A győztesek bejutottak a megyei döntőbe! Gratulálok!

Idén már 3. alkalommal rendezik meg 10 órás MTB versenyünket a Marcali Kerékpáros Egyesület tagjai, a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpontban május 3 –án vasárnap.
Siófokon volt ma a Telekom Labdarúgó Diákolimpia III. Korcsoportjának Somogy megyei Döntője. A Marcali iskolák csapata győzött a Siófok ellen viszont kikapott a Nagyatádtól, a második helyen végeztünk.Gratulálok! Eredmények: Siófok Marcali 0-2; Nagyatád Marcali 1-0. Köszönöm a képeket Péterfi Lászlónak!
![]()
Van olyan sportág, illetve korosztály ahol véget ért a bajnokság, és a többi csapatunk is a véghajrába fordult.

Az NBII-es sakk csapatbajnokság utolsó fordulójában Dunaújvárosba utazott csapatunk, ahol nem sikerült a kitűzött célt elérni. 1,5 pont kellett volna még a 7. hely megtartásához, s végül a 2014/2015-ös bajnokságban az Asztalos csoport 8. helyezésén zártunk.
Marcali - Balatonboglár 1-1 (1-0) Jegyzőkönyv még sehol ... én nem néztem végig a meccset, de egy helyszínen lévő szurkolótól megtudtam hosszabbított a bíróspori és a hosszabbítás legvégén - többek szerint - már a negyedik percben ítélt egy tizenegyest a Boglárnak ... és így lett döntetlen a mérkőzés.
Az erősen tartalékos, szinte csere nélkül játszó U21 –es csaptunk kikapott a Balatonboglártól. Marcali - Balatonboglár 1-6 Jegyzőkönyv még sehol ...