Fő tartalom átugrása

Nagyszerűen sikerült a Kiwanis jótékonysági bálja …

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2013. november 05. Kedd, 20:45

KiwanisHarmadik éve működik Marcaliban a KIWANIS Női Klub Marcali Egyesülete. Még Dr. Antal Gabriella a Marcali Kórház korábbi igazgatója szervezte meg városunkban a klubot. A kezdetektől részt vesz a klub munkájában Klenóczkiné Bereczk Márta a klub soros elnöke. Hétfőn felkerestem és a klub munkájáról, a kéthelyi bálról kérdeztem.

A második nagyon sikeres Kiwanis jótékonysági bálon vagytok túl. Én magam nem voltam a rendezvényen, de akikkel beszéltem kivétel nélkül nagyon sikeresnek nevezték a programot. Miért Kéthelyen volt a bál?

Azért Kéthelyen az Ax Wine(e)motion, élményborászat báltermében rendeztük meg a II. Kiwanis jótékonysági bált, mert Marcaliban jelenleg nincs erre alkalmas terem. A Művelődési Házban a Zeneiskola tantermeinek kialakításával megszűnt az a tér, ami egy társasági rendezvényhez szükséges. Csak a nagyterem állt rendelkezésünkre, az viszont így nagyon zsúfolt lett volna. A Kulturális Korzó pedig szűknek bizonyult, de ha mégis oda visszük nagyon széttagolódott volna vendégsereg.

Az egyik tagunk javasolta, hogy nézzük meg a Kéthelyen idén átadott élmény borászatot, hátha jó lenne nekünk a bál céljaira. Nagyon tetszett a helyszín és annak lehetőségei. Felvettük a kapcsolatot a tulajdonos Hans Georg Achs úrral. Több beszélgetést követően térítésmentesen megkaptuk a termet a bál céljaira. Achs úr ismeri a Kiwanis tevékenységét, hiszen Ausztriában régi, jól ismert jótékonysági szervezet, ott szinte minden nagyvárosban működik egy-egy klub. Ezen a helyen is tisztelettel köszönjük ezt a nagyvonalú segítséget!

Úgy tudom többen is voltatok ebben az évben ...

Igen, az első bálon százan voltunk a most 140 –en. Örömünkre nagyon sok visszatérő vendégünk volt, ez jelzi azt, hogy jól érezték magukat az elsőn, illetve megismerték a céljainkat és támogatásukkal segíteni kívánják azok megvalósítását. Nem csak a belépőjegy vásárlásával járultak hozzá a sikeres adománygyűjtéshez, hanem a borárverésen is sok pénzt költöttek.

Többen voltak, akik nem tudtak részt venni a bálon, ők támogatói jegy vásárlásával segítették a bál sikerét.

Persze a bevételünk kisebb lett volna, ha a rendezési költségekért fizetni kell. Nem csak Achs úr volt nagyvonalú, hanem Király Csilla is, aki a dekorációt és a meghívókat ingyen készítette, a Domonkos Nyomda, aki a nyomtatásban segített, a zenekar - Melinda és a Happy Boys – ingyen „húzta a talp alá valót - a süteményeket pedig a Kottán Cukrászdától és a Mézes Mackótól kaptuk.

A nagyon sikeres divatbemutató sem jöhetett volna létre az Ági Szalon, Szántai Imréné, a Rúzs és Lokni szalon dolgozói a Varga Szandi fodrász, a Németh Niki sminkmester és hát persze a felvonuló lányok és fiúk önzetlen segítsége nélkül.

Azt is el kell mondani és megköszönni a GYÉK –nek, hogy a vacsorát szinte önköltségi áron biztosította.

A borárverésre is számtalan borászat ajánlotta fel a borait, több mint 90 palack bort tudtunk elárverezni. Tisztelettel köszönjük mindenkinek. Elnézést kérek, hogy nem sorolom fel mindegyiküket, de nagyon sokan voltak. Köszönjük!

Egy jótékonysági szervezetről van szó, amelynek tevékenysége az elesettek, rászorulók segítése. Ehhez pénz kell. A legnagyobb bevétel ezek szerint a bál bevétele, de nem csak egyszer látlak benneteket egy évben.

Így van a KIWANIS Női Klub Marcali Egyesülete igyekszik minden Marcaliban megrendezésre kerülő nagyobb programon megjelenni. Ott voltunk és ott leszünk az Adventi Vásáron, a Húsvéti rendezvényen, a Borforraló fesztiválon, a szüreti programokon. Ezeken a rendezvényeken hol az általunk főzött kocsonyát vagy ajándéktárgyakat, forralt bort, teát adunk a pénzadományukkal minket támogatóknak. Jó érzés volt, hogy vannak a városban olyan lakosok, akik már várták a második adventi vásárunkat és kerestek bennünket, mert segíteni akartak. Ezek is fontos bevételek, de éves szinten a bál bevétele a meghatározó.

Mire használjátok fel az adományokat?

Ebben az oktatási évben is különítünk el bizonyos összeget a sikeres nyelvvizsgát tevők támogatására. Így immár harmadik alkalommal járulunk hozzá több tanuló közép vagy felsőfokú nyelvvizsgájához. Támogattunk már csoportokat, kézilabda csapatot. Most kivalló egyéni sportolókat szeretnénk majd segíteni, akik szép eredményeket érnek el, de hát nagyon költséges sportágakban. A tehetséges gyerekeken kívül van már több beteg gyermek, akiket segítettünk és az elmúlt hetekben is érkezett hozzánk két kisgyermekkel kapcsolatos megkeresés. Ismernek már minket, sokan fordulnak segítségért hozzánk. Sokszor vagyunk nehéz döntési helyzetben. A lehetőségeink sajnos végesek.

Annak érdekében, hogy a közvetlen támogatásban részesülőkön túl másokhoz is eljussunk, és megismertessük velük céljainkat, hogy amikor majd tehetik ők is segítsenek másokon, szervezünk közösségi programokat is. Az elmúlt évben mikuláskor volt gyermek programunk, most majd tavasszal szeretnék egy gyermek programot támogatni.

Hányan vagytok? Van felvétel?

Tulajdonképpen 14-16 tagunk van, döntő többségben olyanok, akikkel együtt indítottuk a klubot. Páran kiléptek, de érkeztek helyettük újak. A klubtagok munka mellett rengeteg energiát fordítanak arra, hogy megteremtsük a lehetőségét céljaink elérésének, hogy minél több helyen segíteni tudjuk a gyerekeket. Évente egy alkalommal van felvétel nálunk. Két tagunk ajánlásával lehet kérni a felvételt.

Hány Kiwanis Klub van ma Magyarországon?

Tizenhárom van jelenleg, és megalakult az országban négy KEY Club, „kölyök klub" is. Helyesebb itt inkább fiatalokról beszélni. Arra törekszünk, hogy Marcaliban, a Berzsenyi Gimnáziumban is létrehozzunk egy ifjúsági szervezetet. Klubunk nem csak a törekvéseinek megismertetését tűzte ki célként, hanem a fiatalok bevonását a gyakorlati, közösségi munkába. Folyamatban van az együttműködési megállapodás kimunkálása, amelynek létrejötte esetén nálunk is eltölthetik a gimnazisták a számukra kötelezően előírt közösségi munkát. Biztos vagyok benne, ha ezek a lányok és fiúk megismerik a céljainkat és maguk is érezhetik, hogy milyen jó dolog másoknak segíteni, nem csak „muszájból" vesznek majd részt a tevékenységünkben.

Így legyen! Köszönöm a beszélgetést és köszönöm, hogy segítetek a rászorulókon!

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb