Fő tartalom átugrása

Áll a munka az elkerülő út északi szakaszán …

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2014. május 20. Kedd, 18:06

DSC 1680

Pontosabban csak a nevezetes erdősáv és a 68-as út között. A déli szakaszon, Bizétől az öreglaki útig a vasúti átjáró és néhány áteresz kivételével, szinte egybefüggő az aszfalt réteg. Ahogy én látom, már csak a végső réteg hiányzik az út felületéről. Dolgoznak az átereszeknél, és a boronkai úttól az ominózus erdősávig terjedő szakaszon is.

Ma kora délután begyalogoltam és lefotóztam a kivitelezést, a határidőket jelentősen befolyásoló szakaszt.

Az erdőt kivágták, ahogy láttam a tuskókat is nagyrészt kiszedték. Viszont amit ott tapasztaltam az egy komoly probléma a kivitelezőnek. Minden bizonnyal az a szakasz az egész beruházás legvizesebb területe. Laikusként úgy gondolom, sok száz tonna kő kellene az útalapba – vagy más általam nem ismert, de persze létező technológia - azért hogy egyáltalán lehessen utat építeni. Persze a terv ezt a költséget nem számolja ... tényleg nem értek hozzá, de biztosan sok millió forintról van szó.

Ismételtem felmerül bennem a felelősség kérdése. Hogy lehet az, hogy egy 4,5 milliárd forintos beruházást tervező cég, nem veszi a fáradságot a terep bejárására a tervkészítésekor? Két patak is van az adott szakaszon, nyilván csak nagyon csapadékos időben van benne víz – most például van – ott az erdő, amit nem láttak (legalább harmincéves fák!), a kiviteli tervekben nem szerepeltettek!

A költségek pedig csak nőnek ... nem csak az a jelentős plusz, ami a városon átmenő építési forgalom, többlet költsége, majd még lesz a helyreállítási költség is! Hanem az elhúzódó kivitelezés, a hanyag tervező munka miatt, a Marcalit ellátó ívó vízvezeték átvezetésének többszöri módosítása, és a ma látott szakasz útépítésre alkalmas alapjának megteremtése.

A déli szakasz (Öreglaki út és a Bizei csatlakozás) képei:

{besps}2014/2014-05-20-17-16-41{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Az északi szakasz (A TESCO –tól az erdősávig) képei:

{besps}2014/2014-05-20-18-01-26{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb