Fő tartalom átugrása

Mikszáthos EGÉSZSÉGNAP a fürdőben

Írta: Horváth László
Megjelent: 2014. június 18. Szerda, 21:00

DSC05373

Az utolsó tanítási nap hozta meg az eseményt, fölcihelődött a suli apraja-nagyja. Először csak bandukoltak, mivel a feladatokat adó állomások a strand területén várták a sereget.

A kicsik lőhettek kapura, futhattak zsákban, számot adhattak a fogápolással és helyes táplálkozással kapcsolatos ismereteikről, valamint a"vizes" állomáson rejtvényeket-fejtörőket oldhattak meg.

A felsősöknek feladatból még több jutott: Turmix, Vízgyűjtés, Sivatagi kincskereskedés, Búvárkodás, Légiparádé, Salátabár, Wellness, Csőtolás, Minden cseppje kincs – hogy legalább megnevezzem az ötletes állomásokat.

Eztán össznépi fürdés következett, közben pedig a jó irányba bóklászgatók gyakorta találkozhattak egy-egy gyümölccsel megpakolt ládával, melyből minden odatévedő kedvére markolhatott.

S ha elég nagy volt a marka, nem is fogott keveset! Később némely csoportok ebédelési szándékkal elhagyták a színhelyet, míg mások továbbra is vízben vigadtak, éhüket hátizsákból csillapítva. Nemigen akadt, aki ne érezte volna jól magát!

(TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0606 – Innováció Marcali általános iskoláiban)

{besps}2014/2014-06-18-20-56-22{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb