Évzáró bankettet tartott a Marcali Bajtársi Dalárda ...
Január 10-én szombaton, vidám, jó hangulatú évzáró bankettet tartott a Marcali Bajtársi Dalárda, a Helvécia étteremben. A rendezvényre hagyományosan a feleségek, hozzátartozók is meghívást kaptak, elismerve azt a munkát, amivel biztosítják a megnyugtató hátteret az egész évi gyakorlásokhoz, fellépésekhez, így együtt elevenítettük fel az elmúlt év fontosabb eseményeit.
Samu Zoltán, az együttes szakmai vezetőjének köszöntője, rövid értékelése után, Illés Ferenc és Lassú Sándor ismertette a Dalárda pénzügyi helyzetét. Ezután Sándor Károly, művészeti vezető részleteiben szólt a Dalárda fellépéseiről, felkészüléseinkről. Elmondta, hogy 2014. év kiemelkedő jelentőségű volt az együttes életében, 40 fellépést tudhatunk magunk mögött, melyből 17 alkalommal Marcaliban léptünk fel. Az elmúlt évben ünnepeltük fennállásunk 10. évfordulóját, melyet június 21-én nagysikerű koncerttel köszöntöttünk. Végül körvonalazta 2015 év feladatait, majd az elmúlt év karácsonyi, templomi fellépésünk DVD felvételével köszönte meg az éves munkát.
A hivatalos rész után a Koltai házaspár saját készítésű - az együttes képeivel illusztrált - falinaptárral, Kőrösi András egy üveg itallal és tiszteletbeli tagunk - Dr. Gazdag Ferenc - az általa szerkesztett kiadvánnyal lepte meg az együttes tagjait. Az évzáró következő részében köszöntöttük "János és István" névnapos tagjainkat, akik finom borokkal, süteményekkel, pogácsákkal kedveskedtek a tagjainknak, majd a finom vacsora elfogyasztása után baráti beszélgetés, anekdotázás következett. A végén előkerült a tangóharmonika és a szintetizátor és közös éneklés, majd tánc zárta a jó hangulatú estét.
{besps}2015/2015-01-11-18-34-25{/besps}
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.